Kazetta-Katolikus Zenei Tábor

Kazetta-Katolikus Zenei Tábor

2018-05-22 10:12:37
Szerző: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága
Tábor
A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága katolikus zenei tábort szervez Révfülöpre. A tábor időpontja: 2018. július 23-29. Jelentkezési határidő május 31.

A Kongresszusra készülve nagy hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás. Ennek egyik legfontosabb eleme a szent zene, aminek a szépsége, gazdagsága Istenhez emeli a lelkeket.

A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai fejlődésre. A tábor programjában többek között egyéni hangszeres órák, énekórák, zenekari gyakorlatok, elméleti liturgiai és liturgikus zenei képzések szerepelnek, a tábort pedig koncert zárja. A táborba keresztény könnyűzenével foglalkozó zenészeket, énekeseket, kórusvezetőket várunk, akik hazatérve majd továbbadják zenekaruknak, csapatuknak az ott hallottakat és alkalmazzák azokat zenei szolgálatuk során.

Tarts velünk, és jelentkezz 2018. május 31-ig, ezen a linken keresztül:  

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdl9-a1IrXoXSsDyBQGPAYriFQWcgNBXbed-aMG5HP_xLt6ww/viewform

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola

Álláshirdetés: portás munkatársat keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
A közösen megélt pillanatok éltetnek – Interjú Nemes ...
A közösen megélt pillanatok éltetnek – Interjú Nemes ...