Kegyhelylátogatáson jártak a nyírmártonfalvai hívek

Kegyhelylátogatáson jártak a nyírmártonfalvai hívek

2024-11-06 12:55:07
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Nyírmártonfalvai Görögkatolikus Egyházközség közel 25 fős csoportja szeptember 28-án egy borús, szombati napon indult kirándulásra. Az úticéljaik között kiemelten szerepelt két kegyhelyünk, Sajópálfala és Máriapócs. Beszámolót olvashatnak.

Szombaton Sajópálfalára érkeztünk a délelőtti órákban és derűs napsütéses időben Kiss Attila atya fogadott bennünket. A kegyhely látogatását Paraklisszal zártuk, amelyet a kegytemplomban volt lehetőségünk elvégezni. Ezt követően közösen átsétáltunk a Sajópálfalai Ruszin Nemzetiségi emlékházhoz, ahol Attila atya vezette körbe csoportunkat. Egy közös ebédet követően Edelénybe vezetett utunk, ahol az Edelényi Kastélysziget kiállítását volt lehetőségünk megtekinteni.

A tartalmas szombati nap zárásaként szálláshelyünkre, Máriapócsra indultunk. Sajnos késői érkezésünk miatt már nem maradt több időnk, az esti beszélgetéseket követően örömteli, hálás szívvel tért nyugovóra a csoport. Vasárnapi napunkat lelki töltekezéssel kezdtük, amelynek nem is lehetett volna szebb helye, mint a Máriapócsi Kegytemplom. Közösen vettünk részt az Utrenyén és a Szent Liturgián. A lelki feltöltődést követően a fatemplomot látogattuk meg és fájó szívvel, útnak indultunk utolsó állomásunkhoz, a Sóstói Múzeumfaluhoz.

A napsütéses, szeles délutánon elmondhattuk magunkról, hogy az isteni gondviselés kétségkívül kísérte kis csoportunkat, hiszen minden kültéri alkalmunkkor az időjárás kegyes volt hozzánk. A kétnapos kirándulás alatt a kegyelmes Isten lelki feltöltődést és aktív pihenést ajándékozott nekünk, amelyet tovább vihet mindenki a hétköznapokba. A kirándulás a Hajdúdorogi Főegyházmegye pályázatán elnyert támogatással valósult meg. A támogatásért köszönetünket és hálánkat fejezzük ki. Továbbá hálásan köszönjük Kiss Attila és Pindzsu István atyák segítségét, támogatását és szeretetét, amellyel a kiránduló közösségünket megajándékozták. Isten Áldása kísérje mindazok lépteit, akik hozzájárultak a tervezett programjaink megvalósításához.  

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata