Kenyéráldás a virágkarnevál nyitányaként

Kenyéráldás a virágkarnevál nyitányaként

2018-08-20 15:35:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Ünnep
Augusztus 20-án 8 órakor, az 49. Debreceni Virágkarnevál keretében, az Új Kenyér Ünnepén Fekete Károly református püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita és Palánki Ferenc római katolikus püspök köszöntötték áldással és imádsággal a résztvevőket a Debreceni Református Nagytemplom előtt.

A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először Kocsis Fülöp érsek atya, majd Fekete Károly református püspök, végül Palánki Ferenc római katolikus püspök áldotta meg.

Ezt követően vette kezdetét a fieszta: tizenhat gyönyörű virágkocsi gördült végig Debrecenen, a kompozíciókat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. A kompozíciók menetét idén is a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi vezette, ami a hagyományoknak megfelelően nem vett részt a versenyben. A legszebbről idén is a közönség döntött. A Krones kocsija lett a fődíjas, a Continental pedig különdíjat kapott.

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap