Képíró Isten közelében – Időszaki kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban

„Képíró Isten közelében” címmel nyílt meg H. Szántay Marianna grafikus, belsőépítész legújabb önálló kiállítása a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett időszaki kiállítás január 21-én nyílt meg a közönség számára.

A művész fekete-fehér grafikái megtévesztőek: első pillantásra akár fametszeteknek is gondolhatnánk őket, ám közelebbről szemlélve kiderül, hogy aprólékosan kidolgozott tollrajzokról van szó. A felületeket sűrűn egymás mellé rendezett fekete vonalak alkotják, amelyek egységes, textilszerű hatást keltenek. Az alkotó hosszú keresés eredményeként jutott el ehhez az eljáráshoz: korábban más műfajokkal és technikákkal is kísérletezett, készített textilalapú munkákat, tanult ikonfestést is, míg végül rátalált arra a kifejezésmódra, amely leginkább megfelel belső alkatának és szellemi törekvéseinek.

Alkotói munkájának középpontjában nem az öncélú művészet áll. Rajzai megszólítani akarják a szemlélőt: személyes tapasztalatokat közvetítenek, sokszor olyan élethelyzetekből táplálkozva, amelyek a női szerepekhez kapcsolódnak, és egyúttal kapaszkodót, megerősítést nyújtanak a befogadónak. A kiállítás címe is ezt a szándékot hangsúlyozza, hiszen a művész Istenről, illetve istenkapcsolatáról beszél általa. A hit megélése egyszerre jelenik meg egyéni és közösségi szinten, motívumok és szövegtöredékek formájában, de mindenekelőtt magában az alkotási folyamatban: a következetes, ismétlődő vonalvezetés fegyelmet, türelmet és befelé fordulást követel, ugyanazokat az erényeket, amelyek az imádság lényegéhez is tartoznak.

A képeken az emberi test részletei és jelképes formák dominálnak, elsősorban kezek és lábak, míg az arc ábrázolása háttérbe szorul. A művek címei irányt mutatnak az értelmezéshez. Marianna számára fontos a nyelvi képek vizuális átültetése: korábbi sorozataiban a hétköznapi metaforákból indult ki, jelenlegi munkáiban pedig az imádság, a bűnbánat és a hit belső tapasztalatait jeleníti meg. A különböző korokból származó szimbólumok egymás mellé helyezése új jelentésrétegeket nyit meg, és sokféle gondolati kapcsolódást tesz lehetővé.

A kiállításmegnyitót Magyari Thomas görögkatolikus kispap hegedűjátéka foglalta keretbe. Szabó Irén múzeumigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Terdik Szilveszter művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa nyitotta meg a tárlatot.

Mint mondta: Szántay Marianna tudatosan a közönségnek alkot: rajzai párbeszédre hívnak, gondolkodásra és belső elmélyülésre ösztönöznek, nemcsak nőket megszólítva. „A kiállítás egyfajta „hazatalálás” számára: gyermekkora görögkatolikus élményei, nagyszülei imádságos családi öröksége és a bizánci liturgikus hagyomány újrafelfedezése mélyen meghatározzák bemutatott műveit. Számos alkotás címe és gondolati kiindulópontja a liturgiából ered, ahol a szó képpé, a szöveg vizuális jellé alakul át egy egyszerre fegyelmezett és felszabadító alkotófolyamat során.”

A művekben hangsúlyosan jelenik meg az imádság és a munka egymást kiegészítő egysége, amely Marianna életének és művészetének is alapja. Aprólékos rajztechnikája a türelem, a kitartás és a belső figyelem gyümölcse, miközben ikonfestői múltjából fakadó szimbolika – kezek, lábnyomok, biblikus utalások – új, letisztult formában jelenik meg. A sokszor meghökkentő, provokatív erejű „írott képek” közel engedik a nézőt a megidézett eseményekhez, és arra hívják, hogy megálljon, elmélyüljön, és valódi tisztánlátással szemlélje a felvetett, gyakran létkérdéseket érintő témákat.

Szántay Marianna neve munkássága mellett azért is ismerős nekünk, görögkatolikusoknak, mert annak a Szántay-Szémán István (1880-1961) görögkatolikus papnak unokája, aki több mint három évtizedig volt a Miskolci Apostoli Exarchátus helynöke, konzultora, emellett minisztériumi tanácsos, író, és pápai prelátus volt. Nagyapjával kapcsolatos élményeiről a Görögkatolikus Szemlélet magazin 2025. nyári számában mesélt (36-39. o.).

A Magyar Kultúra Napja alkalmából február 22-én mind a múzeum, mind az időszaki kiállítás ingyenesen látogatható.

Terdik Szilveszter köszöntőjét teljes egészében itt olvashatják: 

Ritkán fordul elő, hogy egy alkotó félévnyi különbséggel új kiállítással jelentkezzen, s ráadásul még a megnyitó személye is azonos. Szántay Marianna válogatott munkáit legutóbb Budapesten, az Ars Sacra Galériában (EWTN székház) mutattuk be egy 2025 nyarán nyíló tárlaton. Akkor rekkenő hőség volt, ma dermesztő hideg van. Nem az időjárás radikáliskülönbsége, hanem az alkotó nagyon gazdag és folyamatosan bővülő munkássága teszi indokolttá, hogy újra a nyilvánosság elé lépjen a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban is. Marianna ugyanis nem a fióknak, hanem tudatosan a közönségnek alkot. Szereti, ha rajzait mások is látják, elgondolkoznak, kérdéseket tesznek fel, s magukkal visznek egy-egy motívumot, szót, részletet, és a szívükben forgathatják azokat, ahogyan tette ezt minden imádkozó és elmélkedő nő példaképe, az Istenszülő Szűz Mária az evangéliumok tanúsága szerint. (De ne csupán a nők érezzék magukat megszólítva!)

Úgy érzem, hogy Marianna hazatalált ezzel a kiállítással. Oly szépen vallott gyermekkora meghatározó görögkatolikus élményeiről a Görögkatolikus Szemlélet Magazin tavaly őszi számában, azokról az élményekről, amelyeket nagyszülei, Szántay Szémán István és felesége példamutató, imádságos családi élete jelenthetett egy gyermek számára, s amelyek mai napig rendíthetetlen tartópillérekké váltak az életében. A Gondviselés különös ajándéka, hogy Marianna néhány éve vissza tudott találni imaélete gyökereihez, a bizánci hagyomány kimeríthetetlen gazdagságú liturgikus kincseihez. Nem véletlen tehát, hogy az itt bemutatott munkái közül számos mű címe sokunk számára ismerősen cseng a liturgiából, a vecsernyéből, egy-egy sor, egy-egy idézet, amely megragadt a művész gondolataiban, hogy aztán a szavakból képet, írott képet alkosson, a szóképeket vonalakból álló vizuális jellé alakítva újra értelmezze. Ez az alkotófolyamat egyszerre halálosan komoly, és üdítően vidám is lehet.

A nagyszülői példától ihletett pillérek közül kettőt emelnék ki: az imádság és a munka szeretetét. A kettő valójában egymást kiegészítő tevékenység, bár úgy is tűnhetne, hogy a tevékeny és a szemlélődő élet inkább kizárja egymást, ahogyan Mária és Márta evangéliumi történetéből sejteni véljük. Igazából a munka gyakran unalmassá váló, kötelességszerű teljesítését az azt megelőző, átfogó, közben végzett ima tudja igazán értelmessé, elviselhetővé, célszerűvé, időnként valóban szentté tenni. Szántay Marianna választott művészeti technikája mintha ezt tükrözné: az aprólékos, komoly összeszedettséget igénylő rajzolás során a nagy türelemmel egymás mellé rótt fekete vonalkák nagy méretű kompozíciókká állnak össze. Ebben a művészeti tevékenységben sűrűsödik tevékeny élete minden tapasztalata. Neki jutott az összes „klasszikus” női szerepből: ő nővér és húg, feleség, édesanya, nagymama. Tőle tudom, hogy élete során a mindezekből fakadó számos örömteli helyzet mellett sok nehézség is adódott, amelyek megedzették. Ekkor valóban megtapasztalhatta a munkát megnemesítő imádság megtartó erejét.

Marianna egy időben ikonokat is festett, tehát ikonográfus, szószerinti értelemben véve lett képíró, aminek mély teológiai alapjait Ivancsó István vezetésével ismerte meg. Nem véletlen tehát, hogy rajzain számos, ikonokról ismert motívum fedezhető fel, néha egészen új kontextusban. A színek azonban eltűntek, a műfaji határok is feloldódtak. Rajzain szimbólumokat, láb- és kézfejeket, lábnyomokat láthatunk, az arcokat néhány részlet sejteti. Ezek az egészen közeli fókuszban megjelenő tevékeny kezek és lábak gyakran szentírási eseményekre utalnak. Magukhoz vonzzák a nézőt, egészen közeli nézőpontot teremtve, abban segítve a szemlélőt, hogy testközelbe helyezve magát elmélkedhessen a megidézett eseményekről. A történeti eseményekre utaló, fogalmakat megidéző kompozíciókon kívül még a tisztán szimbolikus ábrázolások között is találhatók kezek: például „Az Ige testté lett” című rajzon. Ezen a munkán Marianna a Szentháromság személyeit alapvetően biblikus eredetű jelképekkel idézi meg: az Atyára egy kéz – az ókeresztény művészetből ismert – Dextera Dei, vagyis az Úr jobbja, a Fiúra a galamb, Jézusra pedig az eucharisztikus bárány, vagyis a pecséttel ellátott proszforadarab utal, amely a liturgia során Krisztus testtévé lesz a Szentlélek közreműködésével. Számomra nagyon kedves ez a mű, mert egy korábbi görögkatolikus festő, Petrasovszky Manó egyik művét, a miskolci székesegyház szentélyboltozatára megfestett szimbólumokra emlékeztet. Örülök, hogy Marianna munkája, aki gyermekkorát Miskolcon töltötte éppen a templom falképeinek készülte idején, egy láthatatlan szállal kapcsolódik az előző generációk hasonló kötődésű alkotójához.

Jó volna a többi rajzot is részletes elemezni, de ezt most a látogatókra bízom. Marianna formailag letisztult, időnként meghökkentő, mondhatni provokatív rajzai arra invitálják a nézőt, hogy az „írott képek” segítségével néhány percre megállva egy-egy fontos, gyakran életbe vágó kérdésen ne csak átfusson, hanem megálljon és elmélyüljön benne.Mindenkinek kívánom, hogy ez a képolvasás igazi tisztánlátáshoz vezessen!