A látogatásról az államtitkár rövid interjúban számolt be honlapunknak. Mint mondta: egy zarándoklat részeként, a Hungary Helps program szellemiségével mentek Szíriába. Az út ismételten megerősítette benne azt, hogy itt nem csupán egy kormányzati programról van szó, hanem sok, jó szándékú, magyar ember törekvését tükröző kezdeményezésről.
„Nagyon hálásak vagyunk a görögkatolikus adományért is, amit elvihettünk Balog Zoltán püspök úrral Szíriába és megkerestük azokat a családokat, akik leginkább rászorulnak a hitvalló életük miatt elszenvedett üldöztetés nyomán az anyagi segítségre.” – hangsúlyozta Azbej Tristan.
Maalula volt ez a helyszín, ahol olyan családokkal találkoztak, akik a fenyegető, erőszakos keresztényüldözést élték meg. Maalulába az ISIS terroristái többször is betörtek a konfliktus alatt és számos keresztény embert öltek meg.
„Ez a véráldozat, ez a legnagyobb mártírság, amit emberek vállalhattak. Például olyan emberrel találkoztam, akit négy hónapon keresztül kínoztak az ISIS kegyetlen gyilkosai. Nem anyagiak miatt, hanem azért, hogy tagadja meg Krisztust és térjen át a muzulmán hitre. De nem tette meg!” – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette, hogy olyan családokkal is találkozott, akik sok más társukkal szemben nem menekültek el Szíriából, hanem ott maradtak a lerombolt otthonaik közelében. Pedig elveszítették a megélhetésüket – ők jobbára zarándokturizmusból éltek – és még így is, mikor megkérdezte az államtitkár tőlük, hogy miért nem vándoroltak el, azt felelték: ide tartozunk, nekünk itt kell élnünk!
„Azt gondolom a legjobb helyre került az adomány; igazi példamutató emberekhez, akik megerősítenek minket hitvalló magatartásukkal. Ez az anyagi hozzájárulás, ha nem is jelentős mértékű, de mindenképpen nagy segítséget jelent nekik” – zárta gondolatait az államtitkár.
Boutros Kassis érsek levélben nyilvánított köszönetet a nagylelkű felajánlásért. Mint írja, a négyezer dollárnyi pénzadományt háromfelé osztották szét: háromezret kapott húsz maaloula-i család, ötszázat a terroristák által megkínzott édesapa, a többi pénzt pedig a Kis Angyal nevű árvaház számára adták.
Köszönet az adományozó édesapának (Szilvási Zalánnak), köszönet a közvetítőknek, hogy ezzel az adománnyal is kifejezhettük együttérzésünket szenvedő testvéreink felé!