Két egyetemi helyszínt is megáldott a metropolita Debrecenben

Két egyetemi helyszínt is megáldott a metropolita Debrecenben

2024-05-28 09:10:41
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Ifjúsági
Egyetem
Debrecen
imádság
"Ez az összefogás, ez a lelki műhely segíteni fog abban, hogy a hallgatók, kutatók és oktatók az itt szerzett tudás mögött rátaláljanak Istenre."

Május végén adták át a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Központjának épületét és a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzemét. Ezzel az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a gyártás egysége valósul meg az új komplexumában. Az átadó ünnepségen hangsúlyozták, szeretnék, ha Isten áldása kísérné az itt folyó tanulmányokat és munkát, ezért felkérték Kocsis Fülöp metropolitát, Fekete Károly református és Palánki Ferenc római katolikus püspököket, hogy áldják meg az épületet.

Szintén aznap egy másik fontos egyetemi helyszínen jártak az egyházi vezetők, hiszen a Nagyerdőn található főépületben kapott helyet egy új ökumenikus lelkiségi szoba és imahely. Az új közösségi színtér kulcsát Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök vette át Bács Zoltántól, a Debreceni Egyetem kancellárjától. Úgy fogalmazott: az egyetemi lelkészségek közösségi helyének átadásával a református Egyetemi Templom közelségében egy aktív vallási környezet jön létre. A most átadott hitéleti szobát a római és a görögkatolikus, valamint az evangélikus egyház közösen használja majd a következő tanévtől.

„Az ember, amikor tudásra vágyik, voltaképpen Istent keresi. Minden tudás Isten csodálatos gazdagságának felismerése, megtalálása. Éppen ezért fontos, hogy az egyetemen helye legyen egy ilyen kapunak, amely közvetlenül az Isten felé nyílik. Ez az összefogás, ez a lelki műhely segíteni fog abban, hogy a hallgatók, kutatók és oktatók az itt szerzett tudás mögött rátaláljanak Istenre” – emelte ki Kocsis Fülöp. A Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája hozzátette: Debrecen, a kálvinista Róma egyre inkább az ökumené fővárosa. Ezt a folyamatot erősíti a Debreceni Egyetem ökumenikus lelkiségi központjának létrejötte is. Az imahely nyomán egy új hitéleti térrel gazdagodott az évek óta együttműködő egyetemi lelkészi közösség.

„Az új ökumenikus imahely egy találkozási pont, ahol ez egyházak az egyetem központi helyén léphetnek kapcsolatba a hívekkel, adhatnak hálát vagy vigasztalást és élhetik meg hitüket a hívek. Köszönjük, hogy Istent képviselhetjük itt” – tette hozzá Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke.

A közösségi pont jelképes kulcsának átvételét követően Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Palánki Ferenc megyés püspök megáldotta a helyiséget.

VEZETŐ HÍREK
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünnepi Szent Liturgiát

A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezdetét a katolikus papok futsal-Európa-bajnoksága

Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mottóval hirdetik meg a házasság hetét
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
 
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
 
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
 
Ferenc pápa üzenete a betegek 33. világnapjára
Ferenc pápa üzenete a betegek 33. világnapjára
 
Nem véletlen, hogy ma is gyertyákat és nem LED izzókat s...
Nem véletlen, hogy ma is gyertyákat és nem LED izzókat s...
 
Jézus-ima lelkinap Hajdúdorogon - közkívánatra február...
Jézus-ima lelkinap Hajdúdorogon - közkívánatra február...