Kétszer is messze zsongott a hálaének

Kétszer is messze zsongott a hálaének

2017-12-18 14:24:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Debrecen
Előadás
Immár harmadik éve zsongott messze a hálaének december 13-án a Kölcsey Központban

A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Nemes József által vezetett Lautitia kóruscsaládjának tagjai – a nagy érdeklődésre való tekintettel egymás után kétszer megrendezett – adventi koncertjükkel adtak hálát mindenkinek, akik „kitüntető figyelmükkel megtisztelték, imájukkal és szeretetükkel kísérték koncertjeiket, útjaikat, s lehetővé tették a szakmai és a lelki élmények, sikerek közös megélését”. Mindebben segítségükre volt – többek között – a Deli Gabriella vezette Szivárvány Gyermekkar, az Estel Kamarazenekar, a Fool Moon énekegyüttes, valamint iskolánk egykori diákja, Vavra Bence is. A felejthetetlen estén beszédet mondott Kocsis Fülöp metropolita, kiemelve azt a nagyon fontos gondolatot, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. A Lautitia kóruscsalád és a görögkatolikus egyház a koncert teljes bevételét az Országos Mentőszolgálat debreceni munkatársainak ajánlotta fel munkakörülményeik javítására. A Hajdúdorogi Főegyházmegye nemes gesztusként ott a koncert estéjén kiegészítette további egymillió forinttal az adományt!

„Nehéz lenne felsorolni milyen és hány kedves szót, dicséretet kaptam a koncertek óta, de példátlanul sokat és egyöntetűen méltatót. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek azt az áldozatos, alázatos hozzáállást, amit a koncertekkel kapcsolatban tanúsított, szemmel láthatóan meglett az eredménye. A tegnapi napon minden résztvevő fantasztikus volt, de nemcsak szakmailag, hanem emberileg is” – fogalmazott az esemény utáni napon Nemes József, a hangverseny megálmodója.

VEZETŐ HÍREK
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!

Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
 
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...