Kézen fogva a kegyelemben – egy élet az oltár szolgálatában

A fiatalember nemcsak segítő szolgálatot lát el az acsádi közösségben, de hittanórákat is tart már egy jó ideje a Szent Piroska Általános Iskolában. Nemcsoda, hogy rengeteg diák, pedagógus és iskolai vezető tiszteletét tette ezen a szép szertartáson.

Kocsis Fülöp prédikációja bensőséges hangulatú gondolatmenetet hordozott magában, amely a nagyböjt végéhez közeledve az Istenszülő jelenlétére irányította a figyelmet. Úgy mutatta be Máriát, mint aki végigkíséri a hívő embert ezen az úton: nem hagy magunkra a küzdelmekben, hanem „kézen fog”, és Krisztus felé vezet. Majd az ószövetségi részre utalva folytatta:

 
Zsid 9,1-7
 
Testvéreim! Az első szövetségnek is volt istentiszteleti rendje és földi szentélye. Hiszen sátrat építettek, amelynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és az áldozati kenyerek. Ezt nevezték „szent sátor”-nak. A második függönyön túl volt a „szentek szentjé”-nek nevezett sátor. Itt volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt egy aranyedény a mannával és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták a könyörület trónját. De ezekről most nem szükséges részletesen szólni. Amióta ezeket így elrendezték, a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, a másodikba azonban csak évenként egyszer és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet felajánl önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért.

 
„A sátor, a frigyláda, a manna – azt hangsúlyozza, hogy mindezek Máriára mutatnak, aki befogadta Istent, és így a vele való találkozás élő helyévé vált. István története is egy hosszú keresés: különböző utakon járva kereste, hol szolgálhatja Istent, míg végül megérkezett ehhez a hivatáshoz. A diakónus feladata nem csupán gyakorlati: ő az, aki összeköti a hívek imáját az Istennel, mintegy jár-kel a föld és az ég között, és közvetíti az ember kéréseit és Isten kegyelmét.”

 
Az evangéliumi szakasz szintén a szolgálatra irányította a hallgatóság figyelmét:
 
Lk 10,38-42; 11,27-28
 
Abban az időben Jézus betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki Jézus lábához ülve hallgatta a szavát. Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram, nem törődsz-e vele, hogy húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt neki: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta, amely nem is vétetik el tőle.” Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és boldogok az emlők, amelyek tápláltak!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”

 
A prédikáció egyik kulcsa a Márta és Mária példája volt. A sok tevékenység önmagában nem elég: ha hiányzik az imádságos elmélyülés, a szolgálat kiüresedik. „Ezért a diakónusi idő egyfajta megállás is, amelyben az imádság kerül középpontba, és megalapozza a későbbi papi szolgálatot” – fogalmazott a metropolita. A végén reményét fejezte ki, hogy István Mária szeretetéből merítve tud majd másokat is „kézen fogni”, és az embereket Istenhez vezetni – ahogyan őt is vezette eddig az Istenszülő.

 
A szolgálatig vezető hosszú út
 
Balogh Alfréd István 1997. május 22-én született Brassóban. Gyermekkorát szülővárosában, illetve a háromszéki Gelence településen töltötte, ahonnan származik. Már fiatal éveiben meghatározó szerepet játszott életében a vallás és a közösség, amely későbbi hivatáskeresésének is alapját képezte.
 
Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Kisszemináriumban végezte. Az érettségi után a Premontrei Rendbe jelentkezett szerzetesjelöltként. Saját megfogalmazása szerint vallási útja több állomáson keresztül formálódott: ortodoxként keresztelték, első lelki tapasztalatait is ebben az egyházi közegben szerezte, majd később egy erősen római katolikus környezet hatására katolikusnak vallotta magát. Hivatalosan azonban csak 19 éves korában tért át a katolikus hitre.

 
Szerzetesi képzésének kezdeti szakaszát Nagyváradon töltötte novíciusként, majd Rómában folytatta életét egyszerű fogadalmas szerzetesként. Itt az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen filozófiát tanult. Az örökfogadalom előtt azonban felismerte, hogy a szerzetesi élet nem az ő hivatása, ezért új irányt keresve Franciaországba, a Fréjus–Touloni Egyházmegyébe került. Ezt az időszakot maga is nehéznek írja le: testi és lelki egészsége megromlott, családi nehézségekkel is szembe kellett néznie. Hosszú belső vívódás után hozta meg a döntést, hogy elhagyja a szerzetesi életet, annak ellenére, hogy mély tisztelettel és hálával gondol rendtársaira.

 
Franciaországban három éven keresztül szolgált a carnoules-i római katolikus egyházközségben hitoktatóként és lelkipásztori kisegítőként. Emellett nagyobb ünnepek alkalmával a lyoni görögkatolikus közösségben is aktívan részt vett a liturgikus szolgálatban. Itt tapasztalta meg közelebbről a keleti rítus gazdagságát, amely később meghatározóvá vált számára. Elmondása szerint franciaországi szolgálata során különleges lehetőséget kapott: püspöke felismerte, hogy a keleti rítusú közösségek lelkipásztori ellátása hiányos, és ebben a szolgálatban számított rá. Egy támogató közegbe került, ahol nyelvet tanult, és mély lelki vezetést kapott, többek között egy olyan plébánostól, aki az egyházmegye ördögűzőjeként is szolgált. A Covid–19 járvány idején Franciaországban maradt, ahol később teljes állásban pedagógiai asszisztensként és hitoktatóként dolgozott.

 
2022-ben alapfokú diplomát szerzett filozófiából, majd Magyarországon folytatta tanulmányait a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, a Hajdúdorogi Főegyházmegye papnövendékeként. Tanulmányait 2025-ben fejezte be. A magyar görögkatolikus közeggel való kapcsolata a lyoni közösségen keresztül alakult ki. A hívek bátorítására felvette a kapcsolatot az érsekkel, és egy személyes látogatás során mély benyomást tett rá az itteni közösség. Bár tartott egy újabb váltástól, végül úgy érezte, hogy ez az út felel meg leginkább hivatásának. Életének ebben a szakaszában találkozott későbbi feleségével is, akivel 2025. július 18-án kötött házasságot. Jelenleg Nyíracsádon szolgál iskolai hitoktatóként és a parókia lelkipásztori kisegítőjeként, ahol mindennapi munkájával a közösség lelki életének erősítésén dolgozik.
 
Diakónusi jelmondata: „Jöjjön a kegyelem, és múljon el e világ!” – Didakhé 10,6

 
A dispozíció szerint István Nyíracsádon marad diakónusként, Tóth Elek parókus nagy örömére. Mint mondta: nagyszerű ajándékot kapott az acsádi közösség István személyében. Emellett egy kis atyai útmutatás is volt köszöntőjében: eddig segítő volt, mostantól azonban szolgálatba lép István. Hangsúlyozta: a kettő között különbség van – a szolgálat már felelősséget, elköteleződést és tudatosságot kíván. Ennek jelképeként egy keresztet adott át az újszenteltnek, utalva Jézus szavaira: aki követni akarja Őt, vegye fel a saját keresztjét.
 
Kívánjuk, hogy legyen ereje hűségesen hordozni a rábízottakat, és minden helyzetben megtalálni az utat Istenhez – nemcsak önmaga, hanem a közösség számára is.