Kirándulás Erdélybe Romzsás egyetemistákkal

Kirándulás Erdélybe Romzsás egyetemistákkal

2017-05-16 17:27:29
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Útjuk során ortodox kolostorba, unitárius templomba is bementek

A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából három napos kiránduláson vettek részt a Romzsa Tódor Görögkatolikus Kollégium lakói, Szaplonczay Miklós, szegedi parókus atyával, és Dr. Kelemen András egyetemi tanárral, illetve családjával. Utazásuk célja az erdélyi evangélikus egyházzal való ismerkedés volt. Találkoztak evangélikus lelkészekkel, nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkésszel és Kerékgyártó Imola kolozsvári lelkésznővel, akik az evangélikus egyház és a többi erdélyi egyház kapcsolatáról is beszéltek. Útjuk során ortodox kolostorba, unitárius templomba is bementek. Nagy élmény volt Csíksomlyó és a csíkszeredai Millennium templom. Persze kikapcsolódni hol máshol, mint a Gyilkos tónál, illetve a Békás-szorosnál tudtak.

A jó Isten vigyázott rájuk, így szerencsésen és élményekben gazdagodva tértek haza hosszú útjukból.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...