Kisbúcsú Nagypeleskén

Vasárnap a keleti egyház naptára szerinti Anna nap, hagyományos megemlékezést tartottak Nagypeleskén. Amikor 1873-ban a kolerajárvány Nagypeleskét is elérte, 60 halottja volt a falunak. Az első, akivel a kolera végzett az akkori parókus fia volt, majd nők és férfiak, gyerekek és idősek egymás után távoztak az élők sorából a járvány miatt, aki közül a legfiatalabb 3 éves a legöregebb 80 éves volt. A járvány megszűntével az életben maradtak megfogadták, hogy minden évben kimennek a temetőbe és megemlékeznek az áldozatokról. Ebben az évben különösen is jelentős a járványban elhunytak emléke hisz tavaly óta még most is küszködünk a járvánnyal. 

Az idei ünnepi meghívott vendég áldozópapja és szónoka Ivancsó Sándor, csengeri kerületi esperes-parókus volt, aki szentbeszédében kiemelte annak fontosságát, hogy Isten szeretete és kegyelme Nagypeleskét nem véletlenül éri. „Ahogy a nap a falu minden ablakába besüt, úgy éri megkülönböztetés nélkül Isten szeretete ezt a kis határ menti falu minden lakosát. Maga az Anna név, Isten kegyelme, önmagában mutatja, hogy ha megengedi is a nehézségeket, jelen van védelmével is. S az Istenszülő ikonjának jelenléte sem akármilyen kiválasztottság, amire büszkék lehetnek a hívek.”

Majd kihangsúlyozta, hogy a jövő nemzedék szerepe mennyire fontos, „akik hasonlóan, mint mi jelenlévők, tovább viszik őseik hitét, emlékét, hagyományát.”

A Szent Liturgia végén megáldották a Szent Anna Nőszövetség által finanszírozott és Nagy Sándor asztalosmester által készített új adományfalakat, valamint Fleisz Imre mérnök által adományozott és az ikonoltár mellé helyezett új perselyeket. Köszöntőjében a helyi parókus hálát adott, hogy a jelen járványügyi helyzetben ezt az ünnepet is megtarthatták és köszönetét fejezte ki Béres Antal polgármesternek a jelenlétért, aki minden alkalmat megragad, hogy a közösség körében lehessen és hivatalával, lehetőségeihez mérten mindenben készséges segíteni.

De nemcsak amikor hivatali kötelességében jár el, hanem amikor megemlékezni szükséges, családjával együtt jelen van. Anna nevű legkisebb unokája „feladatot” is kapott, hogy amikor majd idős korában büszkén meséli, hogy az ő nagyapja minden Anna nap elvitte Peleskére, el kell azt is mondania a jövő nemzedéknek, miért jó az Istenszülő és annak édesanyja közelében lenni.

A számos más településről érkező zarándokok között olyanok is részt vettek a megemlékezésen, akik egész családjukkal együtt úgy időzítették a nyári szabadságukat, hogy Belgiumból hazatérve jelen lehessenek ezen a fogadott ünnepen, vihessék vállukon az ikont, de olyanok is, akik más környékbeli faluból csak azért kerékpároztak Nagypeleskére, mert magyar prédikációt akartak hallani, és magyarul gyónni, valamint szentáldozáshoz járulni is akartak. Az idei megemlékezés, részét képezi a jubileumi évnek, amivel a helyi görögkatolikusság emléket kíván állítani a templomépítés 200 éves évfordulóján azoknak, akik annak idején nem törődve az anyagi nehézségekkel, közös összefogással fontosnak tartották a kőtemplom felépítését.