Kívül-belül megújult a budai Szent Flórián-templom

Kívül-belül megújult a budai Szent Flórián-templom

2022-06-17 13:51:23
Szerző: Makláry Ákos
Metropólia
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Hajdúdorogi Főegyházmegye egyik legrégebben épült temploma a budai Vízivárosban, a Fő utca 88. szám alatt található Szent Flórián-templom. Ritka kincs művészettörténeti szempontból: az 1760-ban felépült templom a 18. század legnevesebb budai művészeinek munkája. Igazi kincses szelence, amit 1920-tól használnak a Budán élő görögkatolikusok.

1924-ben restaurálták és jelentősen átalakították az akkor már meglehetősen rossz állapotban lévő templomot, majd 1937 februárjában, hogy megmentsék a víz okozta enyészettől, az épületet 140 centiméterrel felemelték, belső terét feltöltötték. Akkoriban ez a mérnöki tervezés és kivitelezés világszenzációnak számított.

A templom kisebb sérülésekkel vészelte át a két világháborút, utoljára 1994-ben kapott külső felújítást. Az elmúlt 10 évben átgondolt tervek szerint folyamatosan sikerült teljes mértékben megújítani a következő munkák elvégzésével: teljes belső festés, padfűtés korszerűsítése, tetőszerkezet faanyagának felújítása és konzerválása, galambtüskés védekezés kiépítése, homlokzati szobrok restaurálása, teljes külső felújítás, új színes üvegablakok elhelyezése a templomhajóban, karzat rendbetétele, két új harang a toronyban, kihangosítás, online közvetítés kiépítése és korszerűsítése, külső zászlók elhelyezése, mosdó felújítása, végül a sekrestye alatti pince vízzáró injektálása.

Szent Flórián templomához nagyon sokan kötődtek és kötődnek ma is. Budapesten a görögkatolikusok fontos találkozóhelye, ami érezhető volt a felújítás során is. Mágnesként vonzza a kereszteléseket, esküvőket az egész országból és a határon túlról is.

A parókia képviselőtestülete és hívei nevében köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegyének, a II. Kerületi Önkormányzatnak és a budapesti görögkatolikus egyházi ingatlanok felújítására nyújtott kormánytámogatásnak a segítséget, ami a hívők összefogásával kiegészülve e kincses szelencét újjávarázsolta! Külön köszönet illeti meg Fabók Balázst, aki képviselőtestületünk restaurátor művész tagjaként minden munkában részt vett és jó gazda módjára felügyelt.

Akik templomot építenek vagy újítanak fel, sosem egy-két nemzedékre gondolnak, hanem mindig hosszú távon terveznek a közösség életében. A budai görögkatolikusok kis közösségéből már több parókia és szervezőlelkészség nőtt ki. Történhetett ez azért, mert mindig vigyáztak a forrásra lelki és fizikai értelemben is.

Olvassa el a templom megemelésének izgalmas történetét, és nézegessen a munkálatokat megörökítő 1937-es fényképeket IDE KATTINTVA!

Nézze meg a templomról és megemelésének történetéről szóló ismeretterjesztő filmet IDE KATTINTVA!

IDE KATTINTVA a templom szobrainak történetéről és megújulásáról olvashat.

 

 

VEZETŐ HÍREK
Támogassa a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Szent Damján-tábort!

Tudásunkat épp úgy kell kibontakoztatni, mint hitünket - Tudásolimpia 2022

Június 24: Keresztelő Szent János születése
 
AKTUÁLIS
Görögkatolikus motorosok zarándoklata
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Támogassa a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Szent Damján-tábort!

Tudásunkat épp úgy kell kibontakoztatni, mint hitünket - Tudásolimpia 2022

Június 24: Keresztelő Szent János születése
 
AKTUÁLIS
Görögkatolikus motorosok zarándoklata
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Görögkatolikus motorosok zarándoklata
Görögkatolikus motorosok zarándoklata
 
Görögkatolikus férfizarándoklat
Görögkatolikus férfizarándoklat
 
Debreceni programok a Családok X. Világtalálkozójához k...
Debreceni programok a Családok X. Világtalálkozójához k...
 
Június 24: Keresztelő Szent János születése
Június 24: Keresztelő Szent János születése
 
Tudásunkat épp úgy kell kibontakoztatni, mint hitünket -...
Tudásunkat épp úgy kell kibontakoztatni, mint hitünket -...
 
Támogassa a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő ...
Támogassa a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő ...