Kocsis Fülöp érsek-metropolita hollandiai látogatása

Kocsis Fülöp érsek-metropolita hollandiai látogatása

2016-11-22 13:52:32
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Nemzetközi
Köszönjük a beszámolót Tápai Katalinnak, az EKT Hágai Csoport elnökének

Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2016. november 11-én délután érkezett Wassenaarba, miután meglátogatta Belgiumban a Szent Kereszt Apátságot és Brüsszelben az Európai Parlamentet. A wassenaar-i St. Jozef parókia vezetői szeretettel fogadták az érsek atyát, illetve az öt fő végzett szeminaristából és Raphael Painsi chevetognei diakónusból álló kíséretét. Miután megérkezett a rotterdam-i római katolikus püspök, dr. Johannes H.J. van den Hende, egy órán keresztül beszélgettek az aktuális témákról.

November 11-én Szent Márton ünnepén körülbelül 100 gyermek és ugyanennyi szülő gyűlt össze a templomnál. Leo Elshout lelkész úr néhány szót szólt Szent Márton életéről, akinek hitvallása volt a felebaráti szeretet hirdetése. A gyerekek ezután házról házra jártak, énekeltek, verseltek és ezért gyümölcsöket és édességet kaptak. 

November 12-én, szombaton, a Hollandiai Római Katolikusok Egyházközségi Tanácsa és a Hágai Csoport Magyar Napot tartott. Már korán reggel lobogott a magyar zászló a Keresztelő Szent János Iskolánál és a templomnál is. Lassan szállingózni kezdtek a hívek az ország minden részéből. Délelőtt 11 órakor Füzy Dóra, az EKT elnöke, majd Kovács Marcell és Barkaszi Morjemke egy szép verssel köszöntötte az érsek urat. Jelen volt még Urbán Ákos is, a Hollandiai Magyar Szövetség elnöke. Ezután a gyerekek átvonultak az iskolába, a felnőttek pedig Ruszinkó Szergej előadását hallgathatták meg a Görögkatolikus Egyház történetéről a honfoglalás előtti időktől napjainkig. Ezt követően érsek atya a családi Synodus-ról szólt. Az előadásokat élénk beszélgetés követte a résztvevők között.

Dr. Kocsis András Magyarország hollandiai nagykövete is ellátogatott hozzánk, akinek támogatását ezúton is szeretnénk megköszönni. A szünet után Tápai Katalin, a Hágai Magyar Katolikusok elnöke köszöntötte az érsek urat és minden kedves megjelentet. A délután folyamán koncertet adott a Hágai Magyar Énekkar, Kovács Kata vezetésével, ezen felül közreműködött Kirkósa Orsolya, Kovács Kata, Bálint Gábor, Mester Blanka, Kovács Marcell, Barkaszi Morjemke szólisták és Szalai Éva zongoraművész. A koncert hatalmas sikert aratott, amit a hallgatóság vastapssal, virággal és elismerő szavakkal köszönt meg. Este érsek úr és kísérete továbbindult Hágába, a Szláv-Bizánci Egyházközség Urunk Színeváltozása kápolnájában tartott vecsernyére. Benedict Rijnenberg, a Szláv-közösség elnöke itt köszönte meg Szilárd püspöknek, Atanáz püspöknek és Fülöp metropolitának, hogy Lakatos László nyugalmazott G.K. atya 15 éven keresztül celebrált sok-sok istentiszteletet a Szláv-Bizánci, a G.K. és a R.K. egyházközösségeknek. Közreműködött a Hágai Szláv-Bizanci kórus Lya Hoogzand karnagy vezetésével, valamint a magyar szeminaristák. A vecsernye után Benedict Rijnenberg üdvözölte az Érsek Urat.

Vasárnap, november 13-án a Szent Jozef templomban, Wassenaar-ban Püspöki Liturgiát tartottak, amelyen magyar, ószláv, ukrán, német és holland nyelven imádkoztak és énekeltek. A Metropolitát Ton Sip atya, Paul Brenninkmeijer atya és a szeminaristák várták a Szent Kereszttel. Az Utrecht-i Bizánci kórus és a nieuwegein-i Lysenko kórus énekelt az egész szertartás alatt. Az antifona alatt a gyerekek a Sionba mentek, ahol egy máriapócsi ikont színezhettek ki. Jelen voltak azok a holland lelkészek is, akik rendszeresen celebrálnak a magyar római katolikus szentmiséken, pater Ton Peters és pater Antoon Egging. A prédikációt szimultán tolmácsolta Füzy Dóra. A szentmise végén a gyerekek egyenként megkapták az érsek úr áldását. A Szent Adalbert College-ben (középiskola) tartott fogadáson a Szent Jozef templom plébánosa mondott köszönetet és ajándékot nyújtott át az érsek úrnak. A templomban az Utrecht-i Bizánci Kórus és a Horn-i Bizánci Kórus adott koncertet. 

Érsek úrnak sajnálatos módon még vasárnap korábban vissza kellett utaznia Budapestre. Hétfőn Leo Elshout és a parókia néhány tagja bemutatták az itt maradt vendégeknek Hollandia legjellegzetesebb látnivalóit, így ellátogattak Amszterdamba is. A vendégek kedden reggel 4 órakor indultak vissza Magyarországra.

Örülünk, hogy vendégül láthattuk őket!

VEZETŐ HÍREK
Tanítót keresnek Nyíracsádra

Isten a jókedvű adakozót szereti

A Metropóliai Hivatal nyári nyitvatartása
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Tanítót keresnek Nyíracsádra

Isten a jókedvű adakozót szereti

A Metropóliai Hivatal nyári nyitvatartása
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Isten a jókedvű adakozót szereti
Isten a jókedvű adakozót szereti
 
A Metropóliai Hivatal nyári nyitvatartása
A Metropóliai Hivatal nyári nyitvatartása
 
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
Aki szeret, az énekel - ilyen volt a Liturgikusének-tábor
 
Együtt Máriapócsra - Csatlakozzon a motorosokhoz!
Együtt Máriapócsra - Csatlakozzon a motorosokhoz!
 
Jó hangulatban, újra együtt: ilyen volt a Görögtűz + t...
Jó hangulatban, újra együtt: ilyen volt a Görögtűz + t...
 
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt
Pest vármegyébe keresünk óvodavezetőt