Fülöp metropolita látogatása Pécsett

Fülöp metropolita látogatása Pécsett

2025-03-09 17:31:03
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Böjt
szórvány
Hollókövi-Tornyai Patrik beszámolóját olvashatják.

Március elején városunkba látogatott a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Kocsis Fülöp. Látogatását a Pécsi Belvárosi Templomban kezdte, ahol közösen imádkozhattunk vele az általa celebrált Előszentelt Áldozatú Liturgián. A szertartás keretében megemlékeztünk a vértanúhalált halt Szent Tivadarról, majd Fülöp atya megszentelte a kollibákat. Ezen különleges eledel a görögkatolikusok böjti eledele, amely főtt búzából és különböző édes aszalt gyümölcsökből -datolya, füge, mazsola, szilva és sárbarack- mézből, lekvárból készül, s már az 5. században is fogyasztották azok a szerzetesek, akik böjt idején kenyeret sem voltak hajlandóak magukhoz venni.

A szertartás után közösen átsétáltunk a Hunyadi utca 3. szám alatti Katolikus Közösségi Házba, ahol közös agapén vehettünk részt, ahol a pénteki napnak megfelelően húsmentes pizzákkal csillapíthatták éhségüket az arra vágyók. Azonban már elkezdődött a feltámadást megelőző nagyböjt időszaka, és a vacsorát megelőzve Fülöp atya kiosztotta a megszentelt kollibákat a hívőknek, hogy ezen édességgel pihenjük ki a böjt első hetében szerzett fáradtságait. A vacsora keretében akadt lehetőségünk kötetlen beszélgetésre a metropolitával.

Vacsora után visszasétáltunk a Dzsámiba, ahol ismét közösen imádkozhattunk Fülöp atyával, ezúttal az Akathisztosz keretében, mely egy imádságos énekfolyam Istenszülő Szűz Mária tiszteletére. A szertartást Uzsalyné Dr. Pécsi Rita karvezető vezetésével a Pécsi Bazilika Bárdos Kórusa kísérte, megteremtve az imádsághoz szükséges áhítatot. Számomra a szertartás tetőpontja az volt, mikor Fülöp atya egyedül, kíséret nélkül elénekelte az Ó, legszentebb Édesanyánk éneket. A templom tereit betöltő hangja meghatottak, imádsága erőt adott az én imámnak is, hisz egy mély, csöndes lelki nyugalomra leltem.

Fülöp atya látogatása és az általa celebrált szertartások igazi lelki ajándékként szolgáltak az ott jelenlévőknek. Nekem személyesen ez a közös imádság és találkozás az atyával egy megerősítést és erőforrást adott a nagyböjti lemondásokhoz és vállalásokhoz, melyek reményeim szerint segíteni fognak még teljesebben átélni a föltámadás örömét.

VEZETŐ HÍREK
Karácsonyváró Bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban

A Hajdúdorogi Főegyházmegye önkéntesei is részt vettek a Katolikus Karitász országos zarándoklatán

Vörös Szerda: öltözzünk pirosba üldözött keresztény testvéreinkért!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Karácsonyváró Bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban

A Hajdúdorogi Főegyházmegye önkéntesei is részt vettek a Katolikus Karitász országos zarándoklatán

Vörös Szerda: öltözzünk pirosba üldözött keresztény testvéreinkért!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Vörös Szerda: öltözzünk pirosba üldözött keresztény...
Vörös Szerda: öltözzünk pirosba üldözött keresztény...
 
A Hajdúdorogi Főegyházmegye önkéntesei is részt vettek...
A Hajdúdorogi Főegyházmegye önkéntesei is részt vettek...
 
Karácsonyváró Bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeu...
Karácsonyváró Bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeu...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Szent Er...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Szent Er...
 
Beiktatták a román nagyérseket
Beiktatták a román nagyérseket
 
Akikre büszkék vagyunk – pécsi dobogósok a Nyugdíjaso...
Akikre büszkék vagyunk – pécsi dobogósok a Nyugdíjaso...