Kompromisszumok nélkül a Szemináriumban is

Kompromisszumok nélkül a Szemináriumban is

2016-10-10 10:54:15
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szabadidő
A kispapok is részt vettek az önkéntes mozgalomban - beszámoló

"Imádkozzál és dolgozzál!" (Ora et labora)

"Ezen szép és sokatmondó idézetet sikerült a mai napon is érvényre juttatni itt, a szemináriumunkban is. A napunkat szokásosan egy Szent Liturgiával indítottuk, majd pedig egy reggelivel. Reggeli után kezdtük a megbeszélést a mai nap programjaival kapcsolatban, hiszen mi, görögkatolikus kispapok is részt vettünk a 72 óra kompromisszumok nélküli önkéntes „akcióban”, melynek lényege, hogy tegyük szebbé és tisztábbá környezetünket, ahol élünk. Szemináriumunk felújítás előtt áll és arra gondoltunk közösen az elöljáró atyákkal, hogy segítsük elő ezeket a munkálatokat. Csoportokra oszlottunk és különféle munkálatokat végeztünk.

Az ablakpucolástól az ágyak szétszedésén át a könyvtár rendbetételéig volt mindenféle feladat. Ugyanakkor, nemcsak erre jó egy ilyen önkéntes program, hanem arra is, hogy a közösséget formálja, és jobban összefogja. Napunkat egy imaórával és egy kiadós ebéddel zártuk, majd pedig következhetett mindenki számára a megérdemelt pihenés."

szeminarium.gorogkatolikus.hu

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...