- Kezdőlap
- Hírek
- Rólunk
- Adattár
- Liturgia
- Élő közvetítés
- Lelkiatya
- Kapcsolat
- Akadálymentesített változat
A szeretet házhoz megy. Az idén is több ezren érkeztek a nemzeti kegyhelyre, mindazok, akiknek fontos a vallási hagyomány ápolása, és hiszik, hogy lelkükben gazdagabban térhetnek Máriapócsról haza. Az imától zengő téren a lelki nyugalmat, az istenélményt és „önmagukat keresték” az emberek, családostól jöttek el a búcsúra az Istenszülőt dicsérni. Sokan kilométereket tettek meg gyalog, lovasszekérrel, hogy eljöjjenek s együtt imádkozzanak a görögkatolikusok egységét kifejező templomban, ahová ki-be jártak az emberek, leborultak a Szűzanya ikonja előtt, megcsókolták, gyertyát gyújtottak előtte.
A magasba emelkedő templomtornyok hűsítő árnyékában 11 óra előtt megkondultak a harangok és bevonultak az egyházi méltóságok – köztük Kocsis Fülöp érsek-metropolita, dr. Orosz Atanáz és Szocska A. Ábel megyéspüspökök –, s elkezdődött a Szent Liturgia.
A pócsi Mária-kultusz ma is ugyanazt jelenti, mint évszázadokkal ezelőtt: a Szűzanya oltalmat és reményt jelent az embereknek – erre irányította a figyelmet szentbeszédében Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is. Felidézte, sokszor látott édesanyákat sírni a templomban, könnyeik lehettek örömkönnyek is, de lehettek a bánaté is. Egy alkalommal hallotta, miként egy gyermek megkérdezte az anyját: „Anya, miért sírsz?” Elmondta, 30 éve szolgál e helyen és sok-sok édesanyát látott aggódni gyermekéért, vagy a család jobb életéért. S az anyák szeretettel teli szíve mindig megbocsájt, még annak is, aki rosszat tesz, az anyai szív számára minden gyermek kedves.
– Ám amikor az édesanyát sírni látja gyermeke, megijed, számára az egy fájdalmas kép, s megfogalmazódik benne a kérdés: mi történt? Segíthetek-e? Egy biztos, az anyák a mosolyukkal elűzik a bajt, a bánatot, kivezetnek a reménytelenségből. Azzal tudunk mosolyt csalni az arcukra, ha jók vagyunk, ha szépen élünk és nem kell aggódniuk értünk – mondta a püspök, majd azt kérte a zarándokoktól, hogy becsüljék meg édesanyjukat addig, amíg van kit, ne engedjék, hogy az édesanyák sírjanak.
Ha valaki megkérdezi, mit kell mindehhez tenni? A kérdésre Geothe szavait idézve válaszolt:
„Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb viszály, irigység,
Kicsit több igazság úton-útfélen,
Kicsit több segítség bajban-veszélyben,
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, remény,
És sokkal több virág az élet útjára –
Mert a sírokon már hiába.”
– hangzottak a nagy költő szavai.
Majd ennek analógiájára arról beszélt, történelmi tény, hogy a pócsi Szűzanya mind a háromszori könnyezése idején nehéz idők jártak. Háborúk, járványok, erőszak, szegénység és válság sújtotta a világot. Hasonlóan, mint mostanság, amikor sok a baj, háborúk dúlnak, természeti csapások sújtanak minket. S vajon mi magunk tehetünk-e valamit azért, hogy a „Szűzanya ne sírjon újra, hogy vigasztaló mosolya” megmaradjon nekünk? Mit kell tennünk? Visszatérni keresztény értékeinkhez, belátni hibáinkat, jobb emberré lenni, hogy a Szűzanya tovább mosolyogjon ránk. Hogyan becsülhetjük meg égi édesanyánkat? Geothe korábban elhangzott szavainak megismétlésében ott volt a válasza a főpásztornak.
