Középiskolákat látogatnak a szakkollégisták

Középiskolákat látogatnak a szakkollégisták

2016-11-03 14:53:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Pályázat
Debrecen
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói igen sokszínű tevékenységet végeznek; amellett, hogy egyetemi tanulmányaikban igyekeznek maximálisan helytállni, a szakkollégiumi munkából is lelkiismeretesen veszik ki a részüket.

Így vállalják többek között, hogy középiskolákba járjanak interaktív előadást tartani a diákoknak. Az iskolai látogatások célja, hogy az érettségi előtt álló, továbbtanulni szándékozó fiatalok tudjanak a szakkollégium adta lehetőségekről, és ennek fényében tervezzék tanulmányaikat, egyetemi éveiket. Szociális, ill. anyagi hátrányokkal küzdő diákok továbbtanulási terveit nagyban befolyásolhatja az egyetemista élettel járó költségek finanszírozásának bizonytalansága, a lakhatás biztosításának nehézsége, az ismeretlen környezettől való idegenkedés. Nekik mindenképpen bátorító lehet, ha hallanak egy olyan intézményről, amely lakhatást, anyagi támogatást, színes programokat, képzési lehetőségeket és egy keresztény szellemiségű befogadó, barátságos közösséget nyújt számukra. Azok a diákok, akiknek a helyzete kevésbé hátrányos, de szimpatikusnak tartják ezt a közösséget, jelentkezhetnek hozzájuk „csak” kollégistának is; ők nem vesznek részt az ösztöndíjprogramban, viszont a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthonban laknak és részt vehetnek programjaikon. Azt mondhatjuk tehát, hogy az előadások során átadott információk minden olyan középiskolásnak hasznos lehet, aki a Debreceni Egyetemen kíván továbbtanulni. Emellett a diákoknak lehetőségük van az egyetemi élet egyéb területeivel kapcsolatos kérdéseket is feltenni a szakkollégistáknak, akik készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre egy-egy előadás végén.

Novemberben öt középiskolában jártak, összesen kilenc osztályban (Püspökladányban, Kisújszálláson, Újfehértón, Kisvárdán és Debrecenben is), így már közel 200 diák hallhatott személyesen is a szakkollégium adta lehetőségekről. Terveik szerint a tanév végére nagyjából 20 gimnáziumot és szakközépiskolát fognak meglátogatni. Reményeik szerint munkájuk gyümölcseként jövő év szeptemberében hozzávetőlegesen 80 fővel indíthatja az új tanévet a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon. 

A program az EFOP -3.4.1-15-2015-00008 Együtt Vele(d) könnyebb! a Szent Miklós Görögkatolikus Roma szakkollégium fejlesztése c. projekt keretében valósult meg. 

Farkas Zsolt, program koordinátor

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...