Közösségépítő hétvége a Szent Miklós Diákotthonban

Közösségépítő hétvége a Szent Miklós Diákotthonban

2016-10-21 13:49:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Oktatás
Szabadidő
Mozgalmas hétvégét tudhatnak maguk mögött a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon lakói és a Roma Szakkollégium hallgatói.

Október 15-én, szombat délután a kollégium lelkivezetője, Kapin István atya hívta meg a társaságot parókiájára egy közös főzésre, beszélgetésre, ahol a születésnapokat is megünnepelték, emellett csatlakozott hozzájuk Kocsis Fülöp érsek atya is. A családias hangulatú délutánt közös zenélés, éneklés tette még emlékezetesebbé.

Vasárnap a kollégiumban folytatódott a program, ahol Soltész Ian tartott csapatépítő tréninget a szakkollégistáknak. A program elsődleges célja a közösségi „mi-tudat” tovább erősítése volt. Fontos, hogy a diákotthon és szakkollégium hallgatói egy csapatként gondoljanak magukra, hiszen egy jó közösség részeseiként számos élethelyzetben számíthatnak egymás támogatására, emellett pedig a szervezett programok során is sokszor megtapasztalhatják, milyen eredményekre képesek közösen.

A hallgatók visszajelzései örömteli bizakodásra adnak okot; jól érzik magukat ebben a közösségben, és igazán ide tartozónak érzi mindenki saját magát. 

Farkas Zsolt, program koordinátor

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...