Krisztus föltámad számomra szertartások, templom és közösség nélkül, de imádság nélkül nem! - Fülöp metropolita húsvéti üzenete

Föltámadt Krisztus! Valóban Föltámadt!

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige. (Jn.1, 1-3)

Szeretett Testvéreim!

Bizánci egyházunk húsvét vasárnapján mintegy a föltámadás meghirdetéseként János evangéliumának kezdő szavait kiáltja bele a világba: „Kezdetben volt az Ige”. Nem véletlenül, sőt nagyon tudatosan ugyanazokkal a szavakkal kezdi János az evangéliumát, az Újszövetség meghirdetését, mint amely szavakkal kezdődik az Ószövetség.

A Teremtés könyvének első szavai így hangzanak: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”

Több nyelven is fölolvassuk ezt az evangéliumot, az Ó-és az Újszövetség kozmikus összekapcsolását, hogy ennek híre, ez az örömhír – vagyis Evangélium – az egész világra kiterjedjen.

Régi hagyományaink szerint tizenkét nyelven olvassuk el, de most csupán három nyelven, görögül, franciául és a mi édes magyar nyelvünkön hangzott el ennek az új teremtésnek a meghirdetése. Tudja meg az egész világ, az új teremtésnek ez a híre járja be az egész világot! Hiszen az egész világot átalakítja az az esemény, amit Krisztus a mai napon hozott.

„Kezdetben volt az Ige.” Így volt ez a teremtés hajnalán is. Ott volt az Ige a teremtés pillanatában. A görög Logosz szót ezzel a régies magyar fordítással használjuk mind a mai napig. Logosz azt jelenti Ige, Szó.

Kezdetben volt a Szó – így is fordíthatnánk nagyon helyesen. Igen, ott volt a Szó, az isteni szó a kezdetnél. „Az Ige Istennél volt.” Istennél volt ez a Szó, ez a teremtő szó, amellyel ő mindent teremtett. Hiszen szavával teremtett az Isten. Azt mondta: Legyen! – és lett. Majd így folytatja a teológus apostol: …és Isten volt az Ige. Ez a Szó tehát maga szintén Isten. A hitvallásban úgy mondjuk ezt: „valóságos Isten a valóságos Istentől”. Az Ige, a Logosz, vagyis Krisztus tehát valóságos Isten.

És ott volt a teremtésnél a Lélek is. Ahogy olvassuk a Teremtés könyvében: „… és Isten lelke lebegett az vizek felett”. Mindenek kezdetén, mindenek eredetében tehát ott van a Szentháromságos Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. És ebben a mostani új teremtésben, a föltámadásban is, ami ma történik, ez sem csupán Krisztus cselekedete, hogy kijön a sírból. A teljes Szentháromság nyilatkozik meg itt. Az Atya föltámasztja a Fiát a Lélekben. Ahogyan Krisztus is minden csodáját a Lélekben vitte végbe, így történt a föltámadással is. A föltámadás a teljes Szentháromság műve. Éppen úgy, mint a teremtés is. Ez pedig most az új teremtés.

„Benne élete volt” – folytatja az evangélium. Igen a teremtő szóban ott van az élet. Amikor az Isten szólt, hogy legyen világosság, legyen szárazföld, legyenek magvak, termőfák, legyenek földi és égi és vízben élő állatok és legyen ember, ezzel a teremtő szóval Isten az életet adta át. Így lettek az élőlények és így lett az ember. A Teremtő elindította a világban az életet. Ebben a világban az élet nem csak úgy egyszerűen lett, véletlenül, magától. Az Isten akarta, hogy legyen. Mégpedig azáltal, hogy a saját életét adta át a világnak. Legyen – mondta, és lett.

Az Újszövetségben szintén életet ad a szó, az Ige, a Logosz, Jézus Krisztus. Új élet kezdetének hajnalán vagyunk, hiszen mindnyájan megkapjuk ezt az új életet. Ezért beszélünk új teremtésről. Ez már egy egészen másik világ: nem csak földi élet, hanem az Isten élete a földön.

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága”. Ahhoz, hogy élni tudjam ezt az Istentől ajándékba kapott életet, be kell látnom, hogy micsoda lehetőség ez, micsoda ajándékot kaptam az Istentől. E nélkül a belátás nélkül nem tudok élni ezzel a lehetőséggel, semmit sem tudok kezdeni ezzel az isteni ajándékkal. Ezt meg kell látni, föl kell fedezni. A hitetlenség sötétségét bevilágítja a hit világossága. Ez a földi élet önmagában, Isten nélkül borzasztó, félelmetes, sötét és kilátástalan. Ebbe robban bele az isteni világosság, az új élet, az új teremtés fénye. Olyan ez, mint amikor Jézus a vakon születettet meggyógyította. Gondoljuk el, micsoda sötétségben él, aki vakon született! Soha életében nem látott semmit, sem a napot, sem a holdat, sem a színeket, sem a formákat. De egyszer csak találkozik a világosság szerzőjével, Jézussal, aki meggyógyítja! Egyszeriben földereng előtte: látok! Látom, amit eddig sohasem, hogy van fény, van világosság! Mennyivel más így az élet! No, pontosan ilyen az, amikor valaki befogadja a krisztusi életet, amikor fölismeri, hogy minden jónak a forrása a Szentháromság. Ez a Szentháromság jelenik meg most a föltámadásban. Ugyanúgy megjelenik, életereje átadatik mint a teremtés hajnalánál a világ és az ember megteremtésekor. Új teremtmények vagyunk Krisztusban, új életet kaptunk.

De János evangélista arról is beszél, hogy „a világosság a sötétségben világoskodik, de a sötétség ezt föl nem fogta.” Ez a másik nagy rejtély, érthetetlen és fölfoghatatlan jelenség: A világosság, a logosz, az isteni szó, hiába testesül meg. Az Ige testté lett, közöttünk lakozott, de sokan vannak, akik nem ismerik föl, akik ennek a berobbanó, hatalmas és tündöklő csodának ellenére sötétségben maradnak. Nem ismerik fel azt, hogy az ember hivatása, az, hogy éljen, nem csak itt a Földön, hanem, hogy az isteni életet élje. A sötétség ezt fel nem fogta. Föl nem foghatom én sem, hogy miért. Ez a bűn titka, amelyet nem érthetünk meg. Az ember sötétségének a titka, a hitetlenségnek a titka. Hogy élhet az ember Isten nélkül? Föl nem foghatom!

Mégis! Húsvétkor, ennek az új életnek a kezdetén mégis sokan fölismerik, hogy ez a világosság ragyogja be a Földet. Ez a világosság a legmélyebb sötétségből, az üres sír sötétségéből árad. „A halálárnyék tartományában levőknek világosság támad!” „Ébredj, ki alszol, ki eddig sötétségben, az Isten nélkül éltél, támadj fel holtodból, mert Krisztus rád ragyog!”

Világosság támadt tehát, és akik ezt a világosságot befogadták, azok „hatalmat kapnak”. Hiszen látni ezt a fényt, élni ezzel a világossággal – hatalom. Persze, nem földi hatalom. „Hatalmat kapnak arra, hogy Isten fiaivá legyenek.” Ennél nagyobb hatalma nincs az embernek, mint az, hogy Isten fiává lehet! Ez az igazi hatalom, ez az igazi világosság, ez az élet, ez az öröm! Ezt hirdette meg a zsoltáros évezredekkel ezelőtt: „Ez a nap, melyet az Úr szerzett, örvendezzünk és vigadjunk azon!” Ezért húsvét napja az öröm napja. Ekkor, ebben az új fényben, ebben az új életben ismerhetjük föl igazi hivatásunkat, emberi életünk célját, hogy Isten fiaivá lehetünk. „Ez a nap melyet az Úr szerzett, örvendezzünk és vigadjunk azon!”

De, mégis miféle nap ez? Lehet-e örvendezni templom nélkül, föltámadási szertartás nélkül, közösség nélkül, egymás megölelése nélkül? Nagy kérdés ez! Nem kerülhetjük el. Az a kérdés, hogy van-e most húsvét? Az a kérdés, hogy föltámad-e Krisztus templom, szertartások, pászkaszentelés nélkül.

Testvéreim! Igen, Krisztus föltámad a szertartások nélkül, a templom nélkül, a közösség nélkül is… de imádság nélkül nem támad fel! Az Isten fiainak hatalma azt jelenti, hogy tudok imádkozni, hogy „tudom kinek hittem”, hogy tudom, hogy ki az Atyám, hogy tudom, hogy ki az, aki éltet engem. Imádsággal tudok bekapcsolódni a Szentháromságos életbe. Amikor imádkozom, megszólítom az Istent. E nélkül a személyes Isten-kapcsolat nélkül nincs föltámadás.

De tudjam azt is, hogy az imádság elsősorban nem az én szavam. Nem az enyém volt az első szó. Először Isten szólt hozzám. Eleve azzal, hogy létbe hívott. Isteni szavával megteremtett engem. És amikor imádkozom, valójában csak válaszolok Istennek. Az első válaszom az, hogy élek, de a második válaszom az, hogy imádkozom, hogy beszélek az Istennel. Életemmel és imádságommal csupán válaszolok erre a meghívó szeretetre. Amikor imádkozom, annak jó része nem is az én szavam. „Hiszen azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. Ezért maga a Lélek siet segítségünkre, aki maga imádkozik helyettünk, szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.” Amit az emberi szó nem tud kimondani, azt maga a Lélek mondja ki bennem. Emberré, Isten teremtményévé lettem azáltal, hogy megszólított és a létbe hívott az első teremtésben, és Isten gyermekévé, kereszténnyé lettem a keresztségben, a föltámadás erejében. Isten tehát nem csak a létbe hív, hanem meghív a föltámadásra is. Mindnyájunkat föltámadásra hív a teremtő Szó.

Szeretett Testvéreim, akik otthon ültök, az otthonotokat is beragyogja ez a világosság! Testvérem, aki szomorkodsz a bizonytalanságban, hogy mi lesz ebben a világban, mi lesz velünk, Krisztus rád ragyog! Hittel, mintegy a vakon született megvilágosodásának az új fényével ismerjük fel, hogy mégis van remény! Az Isten kezében van minden. Ha nem is tudom, hogy mi fog történni holnap, holnapután, néhány héten, néhány hónapon belül, nem baj! Elég, ha az Isten tudja. Az Isten, aki mindent kezében tart. Csak ehhöz szóba kell állnom vele, s meg kell hallanom, hogy nekem mit mond.

Az Isten teremtő szavával alakítja át ezt a világot, nem a szomorúságra, nem a kétségbeesésre, nem a félelemre, hanem a reményre és az örömre. „Akik befogadták, azok hatalmat kapnak arra, hogy Isten fiaivá legyenek.” Hatalmat kapnak arra, hogy ebben az új világban, új világosságban, felismerjék, hogy 2020-ban sem marad el Krisztus föltámadása. Krisztus föltámadt! Higgyük el: Valóban föltámadt!

Amen.