Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgálatok zarándoklatát tartották Máriapócson

Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgálatok zarándoklatát tartották Máriapócson

2025-10-19 10:16:46
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye/P. Tóth Nóra
Máriapócs
Szociális
zarándoklat
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
„Örüljetek az Úrban” – ezzel a mottóval hívta össze a Nyíregyházi Egyházmegye október 18-án a szeretetszolgálatok közel 1200 fő munkatársát, akikkel ellátottak is érkeztek szép számban. A Máriapócsra szervezett zarándoklatra mintegy 1200 fő regisztrált előzetesen, a találkozás és lelki nap célja a közös hálaadás, a megerősödés és az áldáskérés volt a szociális területen végzett szolgálatokra.

Közös hálaadás és Lelki táplálék

A nagyszabású esemény főszervezője Bodnár-Szabó Ildikó, a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának vezetője, valamint a Szociális Iroda munkatársai és Szabó Tamás pasztorális helynök atya voltak. A résztvevők az ország számos településéről érkeztek: Egertől, Füzesabonyon keresztül Nyíracsádig – a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Miskolci Egyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye intézményeiből és parókiáiról egyaránt. Bodnár-Szabó Ildikó kiemelte, hogy a jelenlévők nagy részvételi száma is mutatja: „van igény arra, hogy a szociális terület dolgozói közösen adjanak hálát a Jóistennek, a Szűzanyának, a munkájukhoz a segítséget kérjenek.” A nap nemcsak lelki táplálékot, hanem a test táplálékát is kínálta: a meleg ételeket a szakolyi Szent Heléna Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ, valamint a hodászi Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon munkatársai szolgálták fel. Ezen kívül a két intézmény az ellátottak által készített kézműves termékeket is árulta a templom előtt felállított sátrakban.

„Szeretve vagyok, ezért tudok szeretettel szolgálni” – Dévai Marcell tanúságtétele

A Szent Liturgia előtt Dévai Marcell, a Szent Kamill Rehabilitációs Központ igazgatója tartott megható tanúságtételt az örömforrásokról a mindennapi szolgálat nehézségei közepette. A szociális szférában dolgozókat megszólítva feltette a kérdést: „De hogyan is tudnánk örülni az Úrban? Örülni, amikor oly sok fáradtságot, fájdalmat, szenvedést, magányt látunk nap mint nap a szolgálatunkban.” Hétköznapi tapasztalatokon keresztül nyolc erőt adó szempontot osztott meg, amelyek segítenek átlendülni a mélypontokon. Ezek között említette a család jelenlétét, mely „sokszor erőt ad a következő naphoz, mert tudom, hogy van, aki mindig meghallgat az Istenen kívül és rajta keresztül is.”

Kiemelte a figyelmes meghallgatás jelentőségét. Felidézett egy történetet, amikor egy gondozott problémáját aktív figyelemmel hallgatta meg, amiért a gondozott egy szoros öleléssel fejezte ki háláját. „Megosztotta velem, adott az ő nehézségéből, az ő keresztjéből. Kérte, hogy segítsek egy kis időre hordozni a keresztjét.” Hozzátette, hogy sokszor csak a bibliai négy barát egyikeként segíthetünk: csupán eszközök vagyunk abban, hogy a bajban lévő eljusson a gyógyulás forrásához, Jézushoz.

Az egyik legfontosabb erőforrás számára az, hogy a gondozottakban, munkatársakban is meglássuk Krisztust. Bevallása szerint ez nehezen megy, de ilyenkor eszébe jut Jézus tanítása: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Végezetül a legfontosabb forrást említette: „tudatosítsam magamban azt, hogy szeretve vagyok. […] Ha nem érzem azt, hogy szeretnek, hogy akarom a szeretetnek a szolgálatát végezni?” Ezt a feltétel nélküli szeretetet megtapasztalva lehet csak „örülni az Úrban, szüntelen.”

Miként Mária, Krisztussal a szívünkben járjunk – Szent Liturgia főpásztori útravalóval

A zarándoklat központi eseménye a Szent Liturgia volt, melyet dr. Gánicz Endre főhelynök atya vezetett, Szocska A. Ábel megyéspüspök elnökletével, nyolc pap koncelebrálásával. A közös imádságban a különböző egyházmegyék papjai és szeretetszolgálatainak dolgozói együtt adtak hálát. A szertartás alatt a kegytemplom körül sok paptestvér gyóntatott. Ábel püspök szentbeszédében Erzsébet és a Szűzanya találkozásából merített útravalót a szeretetszolgálatban dolgozóknak: „eljöttünk, hogy tanuljunk a Szűzanyától, hogy ellessük tőle, hogyan viselkedett.”

A főpásztor köszönetét fejezte ki minden munkatársnak az ellátottak, püspöktársai és az egyházmegyék nevében: „nagy hálával a szívemben gondolok a munkatársakra.” Kiemelte, hogy a keresztény szolgálat más karitatív szervezetekétől abban különbözik, hogy nemcsak a feladatot teljesítjük, hanem „a mindennapokban Krisztussal a szívünkben végezzük a látogatást, a szolgálatot, ahogy Mária tette.”

A főpásztor útmutatása szerint a látogatás igazi hatása akkor érezhető, ha Krisztust viszik az ellátottak felé: „Ha mi Krisztussal a szívünkben szolgálunk, akkor azoknak a szívében is megdobban valami, akiket szolgálunk.” Az ellátottak pedig – folytatta a püspök – így fogadják a segítőket: „maga Krisztus látogat el hozzánk, azoknak a személyében, akik segítenek nekem.”

Tematikus előadások a megerősödésért

A nap programját négy párhuzamosan futó előadás színesítette, amelyek a spirituális megerősödést szolgálták.

Kocsis Dániel atya a hit és a boldogság kapcsolatáról beszélt az Emmanuel Ház emeleti termében. „Tényleg boldogabb leszek, ha imádkozom?” című előadásában az imádságról mint „az ember boldogságának a legfőbb zálogáról, illetve a legbiztosabb segítőjéről beszélt. „Az imádság, az Istennel való kapcsolat az, ami az igazi boldogságot, az igazi válaszokat, valamint mindazt megadja az életünkben, amit keresünk.”

Szabó Tamás pasztorális helynök atya a Családvár földszinti termében „Zakariás és Erzsébet házában” címmel tartotta meg előadását. „Erzsébetben sokszor azokra a munkatársakra ismerhetünk, akik a hétköznapokban, munkájuk során segítik, gondozzák az elesetteket, a támogatásra szoruló embertársaikat, ahogy annak idején ezt Erzsébet Máriával szemben is tette.”

Pindzsu István atya a Zarándokház előadóteremben az Isten országáról beszélt: „Az Isten országa köztetek van” (Lk 17,21). Elmondta, hogy „Krisztus az, aki építi ezt az országot a ránkbízottakkal együtt, velünk és általunk.” Személyes tapasztalatok alapján mutatta be, hogyan építi Isten az országát a betegek, haldoklók és a gondozóik által.

A negyedik helyszínen a fatemplomban a kegyhely és a csodás könnyezések történetét ismerhették meg Gorcsa György főkántor segítségével.

A zarándoklat résztvevői feltöltődve, lelki és szellemi útravalóval térhettek haza, megerősödve abban, hogy szolgálatuk nem csupán munka, hanem Isten szeretetének közvetítése, melyet „Krisztussal a szívünkben” végezve valódi örömforrássá válik.

Összefoglaló hanganyagunkat meghallgatja podcast csatornánkon Médiatárunkban, vagy a különféle szolgáltatóknál.

További képek, hanganyag: https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=8568&l=

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...