Lázár szombatja a Főszékesegyházban

Kedves Testvérek! Kedves Zarándokok! 

Így kezdte Lázár szombatján prédikációját dr. Seszták István főhelynök atya, hiszen a Szent Liturgiába sok fiatal is bekapcsolódott az internet segítségével. A koronavírus-járvány miatt ugyanis ezt az eseményt is a világhálón követhették, de nemcsak a hívek, hanem a Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat résztvevői is. A fiataloknak szóló, a Húsvétra felkészítő együttlétet ezen a hétvégén rendezték volna meg Máriapócson, de szintén a járvány miatt csupán virtuálisan voltak együtt a szervezőkkel. Ebben az időben, a mostani helyzetben mindannyian érezzük, hogy még inkább szükségünk van Krisztus és egymás társaságára, beszélgetésre, imádságra, elmélkedésre, elmélyülésre. Ezért sem maradt el az ifjúságnak szánt program.

Az evangéliumi szakasz így szólt:

Jn 11,1-45 

Abban az időben volt egy beteg, Lázár, Betániából, Mária és nővére, Márta falujából. Ez a Mária volt az, aki megkente az Urat illatos olajjal és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek tehát megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére szolgál, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jézus szerette Mártát, a nővérét és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, azután szólt a tanítványoknak: „Menjünk ismét Júdeába!” Ezt mondták neki a tanítványok: „Rabbi, most akartak megkövezni a zsidók, és újra odamégy?” Jézus így válaszolt: „Nemde tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, aki viszont éjszaka jár, megbotlik, mert nincs vele a világosság.” Ezt mondta, majd így szólt hozzájuk: „Lázár, a barátunk, elaludt, de megyek, hogy fölébresszem őt.” Így szóltak akkor hozzá a tanítványok: „Uram, ha alszik, akkor meg fog gyógyulni”. Jézus azonban ennek haláláról beszélt, ők viszont azt hitték, hogy az álom nyugalmáról beszél. Akkor tehát Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt, és örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!” Tamás, akit Ikernek neveztek, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk mi is, hogy meghaljunk vele!” Amikor tehát Jézus megérkezett, úgy találta, hogy Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt stádiumnyira, és a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Márta tehát amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária viszont otthon maradt. Márta akkor így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, a bátyám nem halt volna meg. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Ezt mondta neki Jézus: „Fel fog támadni a bátyád.” Márta így felelt neki: „Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így szólt: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. És mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed-e ezt?” Így felelt neki: „Igen, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.” Miután ezt mondta, elment és odahívta nővérét, Máriát, ezt súgva neki: „A Mester itt van és hív téged.” Ennek hallatára az gyorsan fölkelt, és elment hozzá. Mert Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahova Márta eléje ment. Amikor a házban vele levő és őt vigasztaló zsidók látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, követték őt. Azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. Amint tehát Mária odaért, ahol Jézus volt, meglátva őt lábaihoz borult, és így szólt hozzá: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a bátyám.” Jézus tehát, amint látta, hogy sír, és a vele jövő zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült, és megkérdezte: „Hová tettétek őt?” Azt felelték neki: „Uram, jöjj és lásd!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Lám, mennyire szerette őt!” Némelyek viszont közülük így szóltak: „Ő, aki a vaknak megnyitotta a szemét, nem tudta volna-e megtenni, hogy ez ne haljon meg?” Jézus tehát ismét megindultan odament a sírhoz; az pedig egy barlang volt, és kő volt arra téve. Így szólt Jézus: „Vegyétek el a követ!” Ezt mondta neki Márta, az elhunytnak húga: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt neki: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Elvették tehát a követ onnan, ahol a halott feküdt. Jézus pedig fölemelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz; de a körülálló nép miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldöttél engem.” Miután ezt mondta, hangosan felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!” És kijött a halott. Lába és keze vászonkötelékekkel volt összekötözve, és arcát kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldozzátok fel, és hagyjátok elmenni!” A zsidók közül tehát sokan, akik Máriához mentek és látták, amit Jézus végbevitt, hittek őbenne. 

„Zarándokok vagyunk mindannyian” – mondta főhelynök atya – „hiszen az Atyához tartunk mind.” Majd folytatta: zarándok valóságunk azonban nem függ a fizikai haladásunktól. Sokkal inkább függ és függvénye a lelki fejlődésünknek, szellemi gazdagodásunknak. Ezekben az embert próbáló időkben, főleg a húsvéti készületünk igényli, hogy igazi zarándokok legyünk. Képesek legyünk érzelmileg is fejlődni. De tudunk-e jobban, hatékonyabban az Isten hasonlóságára válni? Hiszen ez lenne az igazi cél. A zarándoklatot ugyanis az határozza meg, hogy van-e célja, akárcsak az életünknek. Egy ilyen, Húsvétot megelőző lelkigyakorlat egyértelműen azt a célt tűzi ki, hogy legyünk mi is részese Krisztus feltámadásának. Egy keresztény embernek valószínűleg ez a legmagasztosabb és talán a legnehezebb célja is. Főleg a mostani időkben…Jézusnak is volt célja már ezekben a napokban: önként vállalta a keresztet, a Golgotát. A céljáért Ő is elzarándokolt, egészen Lázár sírjáig. Akikkel pedig találkozott ezen a napon, mindenkinek megváltozott az élete, elsősorban Lázáré. Hiszen aki Jézussal találkozik, az az Élettel találkozik. És számunkra ez a legfontosabb: a Krisztussal való találkozás. 

„Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a bátyám. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” - mondta Márta. Ez a kettősség vezeti minden hívő ember szívét: az emberi elkeseredettségünk, de ez ugyanakkor egyfajta titokzatos bizalmunk az Istenben. Krisztus ma ezt a kettősséget akarja feloldani és megerősíteni. „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Az ember, ha elcsügged, bármilyen okból kifolyólag - most talán komolyabb okunk is van a csüggedésre, a bizalomvesztésre - akkor Jézus szava kell, hogy áttörje a falakat: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” Azt hiszem, ettől nem kell több, Krisztus ennyit akart mondani, és ennyit akar mondani ma is. 

Kedves Testvérek!

Ami igencsak elgondolkodtató számunkra, hogy Jézus, mielőtt még Bethániába ér, imádkozik. Az Isten Fia folyamatosan kéri az Atyának a segítségét. Világos példát ad: ha mi is meg akarjuk érteni életünk célját, de akár a hétköznapok feladatait, nem tehetjük meg, hogy nem a Mindenható Atyához fordulunk. Ezekben a napokban, otthon maradásunk idején óriási lehetőség kínálkozik mindenki számára: hogy tudjon elcsendesedni, és bizalommal az Istenhez fordulni. Jézus mai zarándokútján legutolsó, és legfontosabb mondata: „Lázár, jöjj ki!” és Lázár visszatér az életbe. Az Isten ajándéka nem lehet más, mint maga az Élet. Ez legyen minden zarándokutunk igazi értelme: Jézus az Életadó.

Jézus útja pedig folytatódik, de nem örömittasan, a babérokat learatva…az igazi zarándoklat számára csak most kezdődik. Ebbe az útba nekünk is be kell kapcsolódnunk, hogy az előttünk álló Nagyhéten meghaljunk Krisztussal, de csak azért, hogy föltámadhassunk Krisztussal. 

Amen