Lazítottak az álmosdi hittanosok

Lazítottak az álmosdi hittanosok

2017-08-18 11:01:49
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Török Norbert
Tábor
Ifjúsági
Szabadidő
Pályázat
Az álmosdi fiatalok a Dózer Horgásztó és Termál Szabadidőparkba töltötték a hittantábort.

Ebben az évben is lehetőségünk adódott arra, hogy a nyári szünetben hittanos táborban vegyünk részt. Dani atya évek óta lelkesen szervezi ezeket az alkalmakat, bár legtöbbször úgy érezzük, hogy meg sem érdemeljük, mert bár az iskolai hittanórákon ott vagyunk, de a templomba csak nagyon ritkán jutunk el.

Július 6-án, csütörtökön a már jól bevált helyünkre, a Fülöp és Penészlek között lévő Dózer Horgásztó és Termál Szabadidőparkba mentünk el, hogy ott kapcsolódjunk ki, illetve töltődjünk fel egy kicsit.

Reggel mind a hetvenen esős időre ébredtünk, de ez nem ronthatta el a kedvünket attól, hogy buszra szálljunk és célba vegyünk táborunk helyszínét.

Útközben betértünk a nyírábrányi római katolikus és görögkatolikus templomokba, ahol hallhattuk és megtapasztalhattuk a két Egyház közötti hasonlóságokat és különbözőségeket.  Ezt követően érkeztünk meg a táborunk helyszínére. Itt már rendkívül jó idő fogadott bennünket. Kezdődhetett a szórakozás és a kikapcsolódás. Nem maradhattak otthon az ilyenkor szokásos kellékek sem, mint például a törölköző, naptej, napszemüveg, vízipuska, magyar kártya, focilabda, tollasütő. A szülők és a kísérők egymással jókat beszélgetve tartottak szemmel bennünket.

A közösen elfogyasztott ebéd után folytatódhatott a fürdés és a játék. A nap végére lassan mindenki elfáradt. Indulás előtt még rendeztünk egy kötélhúzó versenyt, amelyet a bagaméri hittanosok nyertek meg, majd pedig a kápolnába siettünk imádkozni. Élményekben gazdag napot hagytunk magunk mögött.

Idén is nagy segítséget kaptunk a Hajdúdorogi Főegyházmegyétől és az Egyházközségünktől, amelyet ezennel is nagyon szépen köszönünk. A jó Isten sokszorosan viszonozza mindazoknak, akik bármilyen módon hozzá járultak táborunk létrejöttéhez.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...