Legyetek szentek! - Javában tart a liturgikusének-tábor Debrecenben

Legyetek szentek! - Javában tart a liturgikusének-tábor Debrecenben

2023-07-05 13:14:34
Szerző: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Metropólia
Liturgikus
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ami él az fejlődik - röviden így lehetne összefoglalni a liturgikusének-tábor eddigi történetét. Az ötödik alkalommal megszervezett, sok játékkal kiegészített énektanulás célja, hogy minél több görögkatolikus gyermek sajátítsa el a liturgikus alapdallamokat. Idén erre július 3-7. között van lehetősége a fiataloknak.

Egy iskola épülete nyáron elég lehangoló tud lenni: csak az üres tantermeket és folyosókat, érintetlenül hagyott játékokat látni mindenfelé. A Szent Efrém Általános Iskola épülete azonban egy kicsit körülölelhette a vakáció idején is a gyerekeket, itt kapott helyet ugyanis idén a liturgikusének-tábor.

Aki esetleg szívesen olvasta az elmúlt évek beszámolóit ezekről a napokról, az tudhatja, hogy évről-évről többen és többen jelentkeztek ebbe a táborba, és nem volt ez másként most sem: nyolcvan gyermek választotta a kikapcsolódásnak ezt a formáját. Emiatt is kellett új helyszínt választania a szervezőknek, hiszen a Metropolitai Hivatal és a Szent Miklós Szolgálóház már kicsinek bizonyult.

További újításokat is kigondoltak a csoportvezetők, hiszen már figyelni kell arra, hogy a többség a kezdetek óta, tehát ötödik alkalommal vesz részt ebben a táborban, aminek szellemi atyja Fülöp metropolita.

- Aki most először van itt a tropárokat és kontákat tanulhatja egész héten, ám a középhaladók már sztihirákat is gyakorolnak, a haladók pedig olyan szóló részeket sajátíthatnak el, ami egyfajta felkészítés, képesítés arra, hogy a szertartásokon kántorizálhassanak – árulta el a főpásztor, és megjegyezte, hogy a haladók között már középiskolások vannak, mert idén már nem volt korhatáros a jelentkezés, hiszen a 14 év felettiek is nagyon vágytak ide.

- Megnyugvás látnom, hogy ez nemcsak egy tábor a sok közül, hanem jövőépítés, hiszen egy-egy ilyen alkalom kitermeli a jövő görögkatolikus énekeseit, akik már most gyerekként megszeretik ezeket az énekeket – hangsúlyozta Fülöp metropolita, aki erre az évre egy kis kuriózummal is készült a gyerekeknek.

Talán mindenki jól ismeri a Legyetek jók, ha tudtok! című film ikonikus betétdalát, aminek olasz nyelvű szövegét fordította le, illetve gondolta újra a főpásztor, kifejezetten erre az alkalomra. Az éneket a délelőtti csoportos foglalkozások után Nemes Józseffel közösen tanítják meg a gyerekeknek, hogy a tábort lezáró hangversenyen tökéletesen szóljon.

A Lautitia Kóruscsalád karnagya elárulta, hogy metropolita atya nagyon sokat dolgozott azon, hogy magyaros legyen a szöveg és ritmikailag passzoljon a dallamhoz, így lett a jól ismert refrén kezdő sora az, hogy „Legyetek szentek!”

- Egy nagyon kicsit én is besegítettem, a tábor előtt összeültünk és kipróbáltuk, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem. Fülöp atya vágya volt, hogy ez megvalósuljon, de be is jött, mert a gyerekek láthatóan nagyon élvezik a próbákat – mesélte Nemes József, aki hozzátette, hogy különféle hangszerekkel tarkítják az előadást, ez szintén érsek-metropolita atya ötlete volt, és nagyon is hasznos elgondolás, hiszen ez is rengeteget fejleszt egy gyerek muzikalitásán.  

A Lautitia karnagya egyébként a kezdetektől figyelemmel kíséri a liturgikusének-tábort és örömmel tapasztalja, hogy a „jó bornak nem kell cégér”, tehát önmagáért beszél az, hogy egyre csak nő a táborozók létszáma.

- Ahol az éneklés ennyire központi szerepet kap, az csak jó lehet, arról nem beszélve, hogy ez elősegíti a Szent Liturgiák magasabb szintű zenei szolgálatát. A gyerekek ugyanis a hétköznapokban beülnek a szertartásokra, végigéneklik, de ez előbb-utóbb rutinszerűvé válik. Ám akik eljönnek egy ilyen táborba, és megtapasztalják a liturgikus dallamok zenei élményét, azok számára más köntösbe bújnak ezek az énekek és más lelkiséggel is vesznek majd részt ezután a liturgiákon – hangsúlyozta Nemes tanár úr.

A záróhangverseny előtti napon ismét bemutatják majd a gyerekek Dániel-játékot, amit a tábor szakmai vezetője Bubnó Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy tavaly tanított be először. A Dániel próféta csodálatos élettörténetét elmesélő liturgikus játék július 5-én, szerda este lesz látható, hallható a Metropolitai Hivatal aulájában a Szent Efrém Férfikarral kiegészülve.  

VEZETŐ HÍREK
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat

Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton az érdeklődőket!

Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat

Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton az érdeklődőket!

Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
 
Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
Krisztus a mi csapatkapitányunk - a papi futsal EB résztve...
Krisztus a mi csapatkapitányunk - a papi futsal EB résztve...
 
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díj...
Szavazzunk minél többen: Szent-Györgyi Albert Orvosi-díj...
 
Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok fu...
Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok fu...