Lelkipásztori Teológiai Napok Nyíregyházán

Lelkipásztori Teológiai Napok Nyíregyházán

2021-07-08 09:36:52
Szerző: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye
Lelkipásztori
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
A megszokottól eltérően idén nem Máriapócs, hanem a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont a görögkatolikus lelkipásztorokat megszólító kétnapos kurzusnak, a Lelkipásztori Teológiai Napoknak.

A Lelkipásztori Teológiai Napok június 25-én, péntek délután vette kezdetét a Görögkatolikus Papnevelő Intézet felújított kápolnájában, ahol imaórát vezetett Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök. A főpásztor köszöntő szavaival megnyitotta a kétnapos rendezvényt. Majd a főiskolán kezdetét vették az előadások, melyek 2021-ben az alábbi témát járják körül: „Atyák és apák. Párbeszéd a nős papságról a keleti egyházakban.” 

A témaválasztást a főszervező, dr. Gyurkovics Miklós atya, a főiskola tudományos rektorhelyettese azzal indokolta, hogy az itt elhangzó előadások segítenek a papoknak reflektálni saját valóságukra. A nős papságról az első századok hagyományainak, valamint a szentírási helyeknek az értelmezése tükrében beszélnek az egyes előadók, korakeresztény, modernkori történelmi források és saját kutatások mentén haladva. 

A hittudományi főiskola Szent Péter termében dr. Véghseő Tamás rektor atya házigazdaként köszöntötte a megjelent több mint harminc paptestvérét, köztük a három főpásztort, Kocsis Fülöp érsek-metropolita atyát, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök atyát és dr. Orosz Atanáz miskolci püspök atyát. A téma ismertetésekor hangsúlyozta: az apa, atya szerepről való közös gondolkodás annál is fontosabb, hiszen a görögkatolikus papok naponta megélik annak valóságát, minden aspektusát. 

A tavaly kimaradt kurzus után az idei alkalom ismereteket, lelki töltekezést, megerősítést, a témáról való diskurzust ugyanakkor a találkozás örömét is kínálta a görögkatolikus lelkipásztoroknak, hiszen csaknem másfél év kényszerszünet után ezen a két napon mindhárom egyházmegye papjai részt vehettek. 

Az első nap előadásainak sorát dr. Baán István atya nyitotta meg, aki a lelki és testi atyaságról beszélt, majd dr. Gyurkovics Miklós „Család-Atyaság eszménye a kereszténység hajnalán” címmel mutatta be a 2-3. századi hagyományt. Dr. Soltész János atya előadása után dr. Seszták István főhelynök atya, később pedig Atanáz püspök atya vezetésével indulhatott párbeszéd az elhangzottakkal kapcsolatban. 

Szombaton Véghseő Tamás, Szabó Péter, Kovács Csaba atyák fejtették ki gondolataikat egy-egy előadásban.

Kapcsolódó:

Teológiai napok

Metropóliai lelkipásztori nap Máriapócson

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...