Leó pápa: az egység fontosabb, mint a teológiai viták!

A pápa november 23-án, vasárnap tette közzé az In Unitate Fidei („A hit egységében”) című apostoli levelet, a Niceai Zsinat 1700. évfordulója alkalmából, amelyben megújult lendületet javasol a közös ökumenikus hitvallás felé.

„Ugyanazt a hitet valljuk az egyedüli Istenben, mindnyájunk Atyjában; együtt valljuk az egyetlen Urat, az igaz Isten Fiát, Jézus Krisztust, és a Szentlelket, aki ösztönöz és indít bennünket a teljes egység és az evangélium közös tanúságtételének irányába. Valóban, ami összeköt bennünket, sokkal nagyobb annál, ami szétválaszt” – írja a pápa.

A szöveg – amely a keresztények egységét kívánja előmozdítani az első hitvallásokra való hivatkozással – a nicea–konstantinápolyi hitvallás 381-es, eredeti, Filioque nélküli formáját idézi. Ez a tudatos döntés egy szélesebb ökumenikus gondolatba illeszkedik, amely a kiengesztelődés útját hangsúlyozza, és a keleti egyházakkal közös jövőbeni alap megteremtését célozza.

„Ezért magunk mögött kell hagynunk azokat a teológiai vitákat, amelyek elveszítették létjogosultságukat, hogy közös megértést alakíthassunk ki, s még inkább: közös imádságot a Szentlélekhez, hogy egy hitben és egy szeretetben gyűjtsön össze minket” – mondja Leó pápa.

„Ez nem azt jelenti, hogy az ökumenizmus vissza akarna térni a megosztottság előtti állapotba, de nem is azt, hogy kölcsönösen elismernénk az egyházak és egyházi közösségek jelenlegi sokféleségének status quóját” – folytatja. „Sokkal inkább olyan ökumenizmusról van szó, amely a jövő felé tekint, és a kiengesztelődést keresi a dialógus útján, miközben megosztjuk egymással ajándékainkat és lelki örökségünket.”

A pápa külön kiemeli, hogy a nicea–konstantinápolyi hitvallás ma is alapvető és nélkülözhetetlen teológiai köteléket jelent minden keresztény felekezet számára.

A 381-es szövegre hivatkozva a hitvallást az ősegyház által egyetemesen elfogadott formában mutatja be, és megjegyzi, hogy a latin „Filioque” betoldás – amely az eredetiben nem szerepelt – „az ortodox–katolikus párbeszéd tárgya”. A pápa emlékeztet arra, hogy ez a kiegészítés csak később, 1014-ben került be a római liturgiába VIII. Benedek pápa döntése nyomán.

Az apostoli levélben a pápa megismétli: a hit igazsága, „a keresztények közös öröksége, arra érdemes, hogy mindenki mindig új és időszerű módon vallja és értse meg”, anélkül, hogy bármely hagyomány kiváltságos szemszögéből közelítene hozzá.

Ez a megközelítés erősödik azáltal is, hogy hivatkozik a 2025. április 3-án megjelent Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentumára (Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. A Niceai Egyetemes Zsinat 1700. évfordulója).

A dokumentum – a L’Osservatore Romano 1995. szeptember 13-i cikkét idézve – kijelenti, hogy „a Katolikus Egyház elismeri a Konstantinápolyban 381-ben, a Második Egyetemes Zsinaton görögül megvallott hitvallás zsinati, ökumenikus, normatív és visszavonhatatlan érvényét”, Filioque nélkül.

Hozzáteszi továbbá, hogy „egyetlen liturgikus hagyomány sajátos hitvallása sem mondhat ellent az osztatlan Egyház által tanított és megvallott hit ezen kifejezésének”.

A Niceai Zsinat (325) a Fiú egylényegűségét határozta meg az Atyával az arianizmus ellen, míg a Konstantinápolyi Zsinat (381) teljessé tette a Szentlélekről szóló tanítást, megerősítve istenségét és imádását a másik két isteni Személlyel együtt. Csak évszázadokkal később, a 8–11. század között került be a latin Nyugat liturgikus hitvallásába – nem a zsinati kánonokba – a „Filioque”, hogy hangsúlyozza a Szentlélek egyetlen isteni eredetét a Szentháromságon belül. A Kelet, mivel nem vett részt e fejlődésben, kifogásolta annak jogosságát, egyoldalú beavatkozásnak tekintve egy ökumenikus szövegbe.

A 17. század végén – főként Skóciában és Angliában – egyes keresztények bevezették az ún. „latitudinarizmust”: olyan irányzatot, amely a hitet „néhány tág” alapvető tételre szűkítette, elegendőnek tartva az első hitvallásokhoz való ragaszkodást az üdvösséghez. Ezt a nézetet, amely a későbbi ökumenikus törekvések alapjává vált, IX. Piusz pápa a „Syllabus Errorum” (tévedések lajstroma) című, 1864-ben kiadott dokumentumában mint veszélyes tévedést ítélte el, mert kiüresíti a katolikus tanítás gazdagságát és pontosságát, teret engedve a kinyilatkoztatott igazsággal ellentétes, homályos értelmezéseknek és véleményeknek.

Fotó: Vatican Media