Liturgikusének-kurzus lelkiatyai szemmel

Liturgikusének-kurzus lelkiatyai szemmel

2023-05-23 14:05:31
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
2022. őszétől ismét kezdetét vette a mondhatni már hagyománnyá vált online liturgikusének- kurzus, amelyet Makláry Ákos atya a kezdetektől figyelemmel kísér és támogat. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatják.

Sokak örömére a Budai Parókia kántora, Hoskó Imola ebben a tanévben is folytatta az online liturgikus énekeink megismerését és elsajátítását célul kitűző kurzusát. Nagy öröm az, hogy immáron harmadik éve érkeznek új jelentkezők is az ország minden pontjáról, akik, mint megérintett érdeklődők vagy a templomokban éneklő és kántorizáló tanítványok szeretnének szertartásainkkal és dallamainkkal megismerkedni és ezen keresztül hitben elmélyülni.

Egy ilyen hétköznap esti online alkalom a bevezető imádság után a szükséges ismétléssel, majd az adott szertartási rész elméleti feldolgozásával telik, ami után a dallamok alapos megismerése és elsajátítása követ. Természetesen az együttlét során mód van beszélgetésre, tapasztalatok megosztására is, mert a kántori szolgálat sem merül ki az énekek eléneklésével, hiszen ott van a személyes sík, amikor a papnak és a híveknek tud támasza lenni a kántor.

Idén az utrenye egyes részei volt a téma, de a kurzus a két nagyböjti időszakunkat is érintette, ezért adventben áldozópapok, nagyböjtben pedig diakónus atyák segítettek egy-egy rövid elmélkedéssel és valamely elvégzendő feladattal a résztvevőket, amit ezúton is hálásan köszönünk nekik!

Minden „alulról jövő” kezdeményezésben az egész Test gazdagodik akkor, amikor kis közösségek tagjai Krisztus nevében összejönnek és foglalkoznak az Egyház hitével, liturgiájával, művészetével és más értékeivel. Az internet sok-sok lehetősége közül ezzel a kurzussal pedig sikerül bebizonyítani, hogy az online-lét lehet örömteli, keresztény és üdvösségünket szolgáló is.

Köszönjük Hoskó Imolának azt, hogy szívén viseli a képzést, és ezúton is buzdítunk minden érdeklődőt szertartásaink, imádságaink és dallamaink megismerésére és elsajátítására – akár online is.

VEZETŐ HÍREK
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus püspökeit

Imaalkalom a szinódus sikeréért Máriapócson

Csaknem harminc év után jelenik meg az egyik legkeresettebb lelkiségi könyv
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
 
Jézus-ima a Rózsák terén
Jézus-ima a Rózsák terén
 
A lélek nem mássá tesz minket, hanem azzá, akik vagyunk ...
A lélek nem mássá tesz minket, hanem azzá, akik vagyunk ...
 
Csaknem harminc év után jelenik meg az egyik legkeresetteb...
Csaknem harminc év után jelenik meg az egyik legkeresetteb...
 
Imaalkalom a szinódus sikeréért Máriapócson
Imaalkalom a szinódus sikeréért Máriapócson
 
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus ...
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus ...