Magyarországon egyedülálló képzés indul a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Magyarországon egyedülálló képzés indul a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

2021-06-22 11:12:38
Szerző: Szöveg: Király András/Görögkatolikus Metropólia, Fotó: SzAGKHF
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán eddig is számos nemzetközi teológus tartott vendégelőadást, a szeptemberben induló új tanévben azonban a külföldi akadémikusokat a beiratkozott hallgatók tanáraiként köszönthetjük. Nem csak ez lesz az egyetlen újdonság a most induló új kurzus során. Dr. Gyurkovics Miklós atyával, a főiskola tudományos rektorhelyettesével beszélgetett a Göröghír munkatársa.

Ugorujnk vissza az időben. A főiskola 1995-től a római Pápai Keleti Intézet (Pontificio Istituto Orientale) affiliált, 2006 óta aggregált intézménye. Mit is jelent ez pontosan?

E nemzetközi intézményi kapcsolat a hallgatóink számára azt jelenti, hogy aki teljesíti a tanulmányi követelményeket, Rómából a Pápai Keleti Intézetből kapja a diplomáját. A baccalaureátusi képzésen túl licenciátusi képzésre is jogosultak vagyunk, ez a második képzési ciklus. A teológiai felsőoktatában ez a baccalaureátusi diploma és a doktori (PhD) közötti tudományos fokozat. Magyarországon a mi főiskolánk az egyetlen ilyen aggregált intézmény.

Eddig is volt licencia képzés a főiskolán, mi változik szeptembertől?

A legnagyobb újdonság, hogy szakmai elismertségünknek köszönhetően a keleti keresztény tudományok nemzetközi szaktekintélyei fognak tanítani Nyíregyházán a szeptemberben induló licencia képzésen. Óriási szó ez, hiszen olyan professzorokról van szó, akiknek a tudományos tevékenysége széles körben elismert. Vito Limone a milánói Vita-Salute San Raffaele Egyetem és az Oxfordi Egyetem patrisztikus professzora, Massimo Pampaloni a Pápai Keleti Intézet Keleti Egyháztudományi Karának dékánja, Stefano Parenti a Regensburgi Egyetem világhírű bizánci liturgikus professzora, Manuel Nin Görögország apostoli exarchája a római Pontificio Ateneo Sant'Anselmo liturgikus professzora, Thomas Pott chevetogne-i szerzetes, a Pápai Keleti intézet és a Sant'Anselmo liturgika tanára, Maxim Kivelev a Robert Taft kutatói ösztöndíj jogosultja, és a Pápai Keleti Intézet liturgikus tanára. Buszkék vagyunk rá, hogy e szaktekintélyek örömmel vállalták az intézményünkben való oktatást. Mindez - és erről nem szabad elfelejtkeznünk - főiskolánk tanárainak köszönhető, akiknek a nevei szintén jól csengenek a nemzetközi akadémikus életben. Tehát nem csak a külföldi vendégeinkkel büszkélkedhetünk, hanem a képzésben részvevő hazai tanárainkkal is, akik a keleti keresztény tudományok elismert szakértői.

A külföldi professzorok óráinak hallgatása tehát nyelvismerethez kötött?

Nagy fegyvertény, hogy a nyelvi akadályokat is sikerül leküzdenünk. A külföldi előadók mellett minden kurzuson egy társtanár lesz, aki az adott nyelv tökéletes ismerete mellett a témának is kiváló tanára, így folyamatosan fordítani fogja a vendégprofesszor előadását. De lesznek olyan kurzusok is, amelyeken két magyar szaktekintély különböző megközelítésből világítja meg az adott teológiai témát. Ezek a páros a kurzusok is rendkívül érdekesek lesznek.

Egy tudományos fokozat megszerzésére irányuló kurzus elengedhetetlen feltétele egy kutatható szakkönyvtár. Hogy állunk e téren?

Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy kitűnő szakmai könyvtárunk van. Ókeresztény irodalomból és keleti keresztény tudományokból nem csak az országban vagyunk elsők, de Közép- és Kelet-Európában is büszkék lehetünk rá. Húsz éve egy nagyobb tanterembe is befért volna a könyvtárunk, most pedig már azon törjük a fejünket, hova lehet még könyveket tenni.

Kik hallgathatják az új kurzusokat?

Eddig csak teológus diplomával rendelkezők végezhettek licencia kurzust. Sokak számára örömteli hír, hogy most már a bölcsészdiplomások számára is megnyitottuk a képzést, ezt részismereti képzésnek hívjuk.

Milyen tárgyakból és hány alkalomból áll a képzés?

A kurzus 4 félévből áll, a szakterületek: patrisztikus teológia, keleti liturgika és keleti egyháztörténelem. Eddigi kurzusaink hétfőn-kedden voltak. Azért, hogy a hétfőn-kedden dolgozó érdeklődők is tudjanak járni a kurzusra, az előadásokat péntek délutánra és szombatra tettük át. Hallgatóink életritmusához alkalmazkodva tömbösítjük a jelenléti előadásokat, tehát egy kurzus általában egyetlen hétvégét vesz igénybe, ami összesen hét jelenléti-, és további két közös online alkalmat jelent. A módosított oktatási forma egyszerre hozza személyes kapcsolatba a hallgatókat az előadókkal, ugyanakkor a technika által kínált, alternatív oktatás során figyelembe veszi a távolabb élők és munkaidejükben elfoglalt, tanulni vágyók lehetőségeit is.

Fontosnak látjuk a személyes szakmai kapcsolatok és a keleti keresztény lelkiség elmélyítését, ezért a tanárok az előadások szünetében, és azt követően is rendelkezésére állnak a hallgatóknak, sőt online szakmai mentorálást vállalnak. A képzésünknek fontos velejárója a szakmai mentorálás. A hallgatók tanulmányait a mentortanár figyelemmel kíséri, kötelező személyes konzultációk során segíti.

De nemcsak a tanulmányok során, hanem az emberi kapcsolatok terén is döntőnek tartjuk a közvetlenséget, ezért például a hétvégi kurzusokon közös étkezéseket tervezünk. Főiskolánk mindig is híres volt vendégszeretetéről, ezúttal sem fogunk csalódást okozni. Arra is buzdítjuk a távolabb élő hallgatóinkat, hogy hozzák el családjaikat Nyíregyházára. Amíg ők előadást hallgatnak, a család többi tagja kirándulhat, szórakozhat, pihenhet. Kérésre segítünk válogatni Nyíregyháza és környéke szállásaiban, gazdag turisztikai kínálatában.

Kiknek ajánlják e két képzést?

Mindenkinek, aki a keleti keresztény teológia és rokon tudományok területén elmélyült ismereteket kíván elsajátítani a kor akadémiai szellemiségében. A teológus diplomával rendelkezők licenciát, a bölcsész diplomával rendelkezők hivatalos oklevelet kapnak az elvégzett részismereti képzésről. Képzéseinket külön ajánlom római katolikus, ortodox és protestáns testvéreinknek is, akik szeretnének mélyebb ismereteket szerezni a keleti keresztény tudományokban és lelkiségben.

 

Jelentkezési határidő: augusztus 11.

A képzésről és a jelentkezési feltételekről bővebben a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola honlapján olvashat.

Kapcsolódó:

Licencia- és részismereti képzés indul a Szent Atanáz főiskolán 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai