Magzatukat elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatot

Magzatukat elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatot

2020-01-20 10:09:26
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
imádság
Hasznos
Ne félj, nem ítéllek el! - ezzel a mottóval szervezi meg az Emmanuel Közösség az abortusz, vetélés, gyermek halva születés következtében érintettek számára a lelkigyakorlatot. Az imádságos együttlét 2020.01.30-02.02. között lesz Leányfalun.

Kovács Ferenc diakónus és Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó várja a hétvégére azokat, akiknek nehézséget okoz a vetélés vagy az abortusz miatti lelki fájdalmak feldolgozása. A Kovács-Treer házaspár évek óta segíti már a magzatvesztés érintettjeit.

Munkájukról, küldetésükről honlapjukon lehet részletesebben tájékozódni, a lelkigyakorlatra jelentkezni pedig ennek az adatlapnak a kitöltésével lehet.

A lelkigyakorlatot a CitizenGO aktív polgárok közössége is támogatja. A szervezet az emberi élet, a család és a szabadság védelmét tűzte ki célul világszerte. Azért dolgoznak, hogy a hatalmon lévők tiszteljék az emberi méltóságot és az egyén jogait.

A többi között sokat tesznek azért, hogy minél több születendő baba megmenekülhessen az abortusztól, és minél több szülő elkerülhesse az abortusz szomorú következményeit. Ezért indították ezt a korábbi petíciójukat is, amely sajnos nem veszít aktualitásából.

Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide vagy kövesse őket a Facebookon.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...