A Görögkatolikus Metropólia a 2025-ös tanévben is megrendezi a liturgikusének minősítő versenyt. A megmérettetésre 1-100 éves kor között bárki jelentkezhet. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretik a liturgikus énekeinket és szeretnének fejlődni is azok előadásában.
Az elődöntők a szokásoknak megfelelően egyházmegyénként lesznek 2025. március 8-án (a főegyházmegyében Hajdúdorogon), az országos döntő pedig március 21-én Máriapócson lesz.
Az egyházmegyei döntőkben is adunk bronz, ezüst és arany fokozatú minősítést, és a legjobbak közül korcsoportonként három-három énekes juthat tovább az országos döntőbe. Lehet egyénileg és közösségi énekléssel is jelentkezni minden korcsoportban, illetve nagyon szívesen vesszük és kiemelten értékeljük családok jelentkezését. Ők bármelyik korcsoport követelményét választhatják, hogy azt közösen eléneklik, akár a legkisebbekét is, hiszen lehet, hogy a családban egészen picik is szerepelnek majd.
Az értékelési szempontrendszer
Az értékelésnél figyelembe vesszük a pontos dallamismeretet. Énekeskönyvet vagy más módon kinyomtatott szöveget lehet kézben tartani, kottát azonban csak egyedül a kánon éneklésekor. Az éneklési módot is külön figyeljük, hogy az megfeleljen a szövegnek, tehát parlando éneklést várunk. Értékeljük azt is, hogy ki, milyen bátor kiállással szerepel, hiszen az tud másokat is vezetni, magával vinni, aki bátran, magabiztosan énekel. Értelemszerűen fontos a tiszta hang is. Ezeket a szempontokat figyelembe véve fogja a zsűri a versenyzőket értékelni.
A korcsoportok követelményei a következők:
I. korcsoport: 1-2. osztályosok
II. korcsoport: 3-4. osztályosok
III. korcsoport: felső tagozatosok (5-8.oszt.)
IV: korcsoport: középiskolások, egyetemisták (14 -99 év)
Egyéni jelentkezés linkje: https://forms.gle/mRTNHKLQjVTduLuDA
Csoportos jelentkezés: https://forms.gle/zqUG6FWb3Bobk6s6A
A jelentkezés határideje: 2024. február 17.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye fordulója 2024. március 8-án lesz Hajdúdorogon.
További információk: Vadász Viktória email: hepi@hd.gorogkatolikus.hu