Mária, az Istenanya mindenki anyjává lesz

Mária (az édesanya) apotheózisa

 (Lk 1,39-45)

„Mária még azokban a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda egyik városába."

Igazolva látjuk a Gaudete vasárnap üzenetét: az öröm közösséget teremt Szűz Mária Istentől kapta az örömet:

„Örülj, kegyelemmel teljes!" És most siet, hogy megossza ezt az örömet Erzsébettel. Az Evangélium (az Örömhír) kezdete Mária. Tőle tanulja Lukács evangélista is, hogy a Krisztus-esemény Örömhír, vagyis Evangélium. Az öröm megosztva növekszik, mint a Húsvét éjszakán szétosztott világosság.

Ez a jelenet az asszonyokra és a lányokra irányítja a figyelmet, hiszen itt a főszereplő Mária és Erzsébet. Lá­nyok és asszonyok, ti vagytok az öröm hordozói a földön, mert ti vagytok az élet hordozói.

Az üdvösségtörténet legnagyobb pillanataiban az asszony egyedül van Istennel az élet nagy misztériuma előtt. Férje mellékszereplő, hiába ad neki (éspedig joggal) a biológia és a pszichológia szerepet. Teológiai szempont­ból van egy pillanat, amikor az élet forrásánál, az Istennél egyedül van az asszony férjétől némán kísérve vagy saj­nos elhagyatva. Erre a titokzatos igazságra utal a Tér 4,1, ahol ezt olvassuk: „Az ember (férfi) megismerte Évát (együtt hált vele), ez fogant, megszülte Káint és így szólt:... (és amit most mond, az alig fordítható le: körül­belül ezeket jelenti:) „szereztem embert Istennek", „sze­reztem embert Istennel", „szereztem embert Isten segítsé­gével" — Mindez arra utal, hogy a világban működő biológiai okságon kívül Isten maga az abszolút oka az ember születésének: és a születést óriási öröm kíséri az anya részéről. Öröm ez még a Paradicsom-kerten kívül is. Az asszony legigazibb szüzessége pontosan ebben van. Tudnia kell, hogy az élet titkának forrásánál egyedül Istennel van.

A bűnbeesés leírásában is ezért az asszony a főszereplő, ez nem negatívum, ahogy értelmezni szokták, hanem pozitívum. A kísértő vele beszél. Isten is őt szólítja meg először, mert minden rajta múlik. Ebben a jelenetben a férj (a férfi) olyan, mint egy kisgyerek: néma, és Éva eteti. Nincs két erkölcs: egy a férfiaknak, amely lazább, és egy az asszonynak, amely szigorúbb, de az biztos, hogy mivel az asszony hordozza az életet Istennel, az ő megromlása az emberi lét gyökereinek a megromlása.

A bűnbeesés jelenetéből a férfi mintegy ki van zárva. Csak a birtoklás címén említtetik: Éva adott a tiltott gyümölcsből „az ő férjének", az ő urának.

A Szent Szűzzel kapcsolatban is Józsefről csak annyit említ a Szentírás: „Mária Józsefnek a jegyese", Zakariásról meg ennyit: „betért Zakariás házába".

Az asszonyok a létezés tiszta, ingyenes világában mo­zognak, a férfiak csak mintegy a birtoklás címén említtet- nek és csendben, a háttérben maradnak: József maga van nagy gondjával, Zakariás a némaságával. Mindkettőnek csak az lesz a dolga, hogy a gyermek körülmetélése alkalmával nevet adjon az újszülöttnek. De ebben a néva­dásban is csak a jogi aktus tartozik rájuk, az invenció az anyáktól jön. Erzsébet kijelenti: Jánosnak kell hívni a gyermeket. Zakariás ezt csak szentesíti. Mária magától az angyaltól (vagyis Istentől) tudta meg születendő gyer­mekének csodálatos nevét: „Jézusnak hívatik." A név sorsot jelent. Isten beszél az asszonyoknak gyermekük sorsáról is, férjüket ebből is kihagyja.

Az Evangélium csendes, még adventi kezdete (hiszen a teljes napfény az Úr Jézus igehirdetésével érkezik) tehát Istené és az asszonyoké, mint Húsvét hajnalban is. De akkor szavaikat csupán asszony! fecsegésnek veszik a férfiak, mert nincs a feltámadásnak pozitív bizonyítéka, mint ahogy volt a születéskor, amikor az anyaméh bar­langjából evilágra érkezett a gyermek.

De Isten annak a Krisztusnak a feltámadását, aki első­szülött a holtak közül, először az asszonyoknak adja hírül. Ne feledjük, hogy a férfi apostolokkal maga az Úr Jézus az ő szenvedését és halálát az asszony titkával próbálja megértetni: az asszony örül, amikor fájdalommal szül, mert ember születik a világra. Az ő szenvedése, kereszt­halála, mennybemenetele szülési fájdalmakhoz hasonló­ak: de ő most testestül-lelkestül egy új világra születik. 

Ezért nem azt mondja: gyermek születik, hanem ember. Az apostolok, mivel férfiak, az örömnek és a fájdalomnak ezt az együttlétét alig érthetik. Ezért Húsvét hajnalán Isten először az asszonyokkal tudatja a „nagy születés" öröm­hírét: vagyis azt, hogy az emberiség a Feltámadt Krisztus­sal egy új világba születik bele. Ahogy Éva egyedül volt Istennel a nagy csoda szemlélésében: hogy Káin szüle­tésével maga az emberiség született meg, hiszen a Szent­írás logikája szerint Ádám nem született, hanem teremte­tett; most Húsvét hajnalán ismét egyedül vannak az asszonyok Istennel, aki angyala által hírül adja az embe­riség új születését egy új világba, Jézus Krisztus által.

Isten mégis engedelmességet kér az asszonyoktól. Le­gyetek engedelmesek férjeteknek! A férjektől viszont sze- retetet követel feleségük iránt: szeressétek feleségeteket. Azért van ez így, mert az élethordozó asszony védelme a férfié, és csak azt lehet védelmezni, aki engedelmes; és mivel az asszony, az élethordozó kétszeresen is szeretetet érdemel: szeretetreméltó mint személy, de szeretni kell úgy is, mint ahogy az életet szeretjük. Természetesen, ahogy a szülő tisztelete parancs (bár a részeges és gorom­ba szülő rettenetes akadályokat gördít a gyermek elé ezen parancs megtartásában), így a rossz férj és rossz feleség is megzavarja Isten eredeti tervét, és megzavarja a család és az emberiség életét.

Itt Szent Lukács mestere, Pál apostol tanít. Tanítása a házasságról csak azoknak szól, akik már újjászülettek Jézus Krisztusban; azoknak az asszonyoknak és férfiaknak, akik­nek élete el van rejtve Krisztussal az Atyában; akik bár e világban élnek, de nem e világ romlott szelleméből élnek. Ezek megértik, hogy mit jelent úgy szeretni a feleséget, mint ahogy Krisztus szereti az Egyházat, és úgy engedelmeskedni a férjnek, mint Urunk Jézus Krisztusnak.

Krisztus szeretetével szeretni valakit, vagy úgy enge­delmeskedni valakinek, mint magának Krisztusnak — egy csodálatos új világba vezet minket, hiszen itt már nem a test és vér szerinti szeretettől van szó, hanem arról a szeretettől, amely soha el nem múlik, mert meg van jelölve az Úr keresztjével és feltámadásának felfoghatat­lan, örök dicsőségével.

Most azonban térjünk vissza Máriához és Erzsébethez. Máriához, akinek az életében egy soha nem látott és egészen sajátos misztérium valósult meg: hogy ti. édes­anya (vagyis élethordozó), feleség (József jegyese) és örök­ké szűz. Nem pogány mítosz ez. Nem arról van szó, hogy Mária egy földre kiránduló Istentől terhes, hiszen a Szent­lélek héber neve nőnemű. így a Szentlélek mintegy anya­ként hordozza a földi anyával, Máriával a Megtestesült Igét, akit az Atya a világba küldött. Kitalálhatatlan titok! Nem a mítoszok folytatása, Isten járt itt.

Most nyilvánvaló lett, hogy a legbensőbb szentély, a szentek szentje ezen a földön, amelyet Isten elfoglalt az univerzumban: maga az anyaméh. Isten teremtőként mű­ködik Mária méhében és az ő személyes dicsősége: az örökkévaló Fiú, testet ölt benne.

A megindult emberi élet Isten műve! Az anyaméh templom!

Valaki gúnyosan és meggondolatlanul a Pápa magzat­védő beszédeire utalva feltette a kérdést: mi köze a pápának az anyák méhéhez? Az biztos, hogy nem az, ami az illetőé. De ő annak a Jézus Krisztusnak az apostola, aki asszonytól született, és mint az Istenembertől megbízott tanítónak, mint a világ lelkiismeretének jogában áll, sőt kötelessége a legki­sebbek élethez való jogáért felemelnie a szavát!

Ha ezt az ősi szentélyt, az anyaméhet a gyilkosság és minden parázna ocsmányság helyévé teszi az emberiség, akkor magát Istent űzi el a világból, (egyben öngyilkossá­got is követve el), és az örömet végleg kirekeszti az ember történelméből.

Lukács pontosan úgy írja le Mária látogatását Erzsébet­nél, mint a frigyláda felvitelét Jeruzsálembe. Azonos az útvonal: Júda hegyeibe. S ahogy a frigyláda körül Dávid liturgikus táncot járt örömében, mert hiszen a ládában volt Isten dicsősége, ugyanúgy a magzat János is (az eredeti görög szöveg szerint): nem „megmozdult", nem „repe­sett", hanem liturgikus táncot lejtett anyja méhében.

Elnézem Máriát. Tizenöt éves lehet. Százötven kilométert tesz meg. Szemlélődik, mégis csupa segítőkészség. Befelé fordul, de nem magába roskad, hanem szolgálni akar.

Minden nőről szó van itt, hiszen Mária szűz és anya. Ó fiatal, Erzsébet idős. Tehát egyetlen nő sincs felmentve a feladat alól, hogy istenben elmerülve az élet hordozója és az öröm szülője legyen. Teréz anya! A szerzetesnővér szüzességben él, mégis az a hivatása, hogy anya legyen: sokaknak anyja. Nem átvitt értelemben, hanem valóságo­san, hiszen az anyaság több, mint a szülés. És minden édesanyának a lelki szüzességet kell élnie, hogy valóban hasonlítson a Szent Szűzre.

A jövő a ti kezetekben van, asszonyok és lányok! Nem a politikusokéban és az ideológusokéban.

Ilyen szempontból érkeztünk el egy „máriás" korszak­ba, nem pedig a Mária-jelenések rímén, vagy úgy, hogy a nők a férfiak helyére lépnének az Egyházban, hanem abban az értelemben, hogy nekik most a 2000. év felé haladva az egész emberiség érdekében vállalniuk kell közvetlenül Istentől elfogadva fönséges hivatásukat, hogy az élet és az öröm hordozói legyenek.

„Zakariás házába tért be (Mária) és üdvözölte Erzsébe­tet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örö­mében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel."

Mária köszönti Erzsébetet, hisz ő a fiatalabb. Illedelmes. Semmiféle méltóság fel nem oldhatja ezt a szabályt. Maga az Úr Jézus sem hágta át. Isten lévén kiüresítette önmagát és tiszteletet és engedelmességet tanúsított szülei és roko­nai iránt.

A bizalom és a szeretet az udvariasságot és a tapinta­tosságot meg nem szünteti. A magzat Keresztelő János találkozik Mária hangjának lágy csengésével, ölelésének gyöngédségével édesanyján, Erzsébeten keresztül. Ezek, a még tudatos létünk előtti találkozások mélyen megjelölnek bennünket.

Milyen világra ébred a kicsi magzat? Érzékeli édesanyja idegállapotát, részt vesz érzésvilágának, kedélyállapotá­nak hullámzásában és az édesanyát körülvevő emberek hatásaiban.

A kutya is megérzi, ha róla van szó, ha szidják vagy ha megdicsérik, hát még az emberi magzat! Mit is jelenthetett ez a találkozás János számára? Az élő frigyláda, Mária közeledett hozzá, akiben Isten személyes dicsősége lako­zik. Ez az istenközelség hat a magzat Jánosra. Mit jelenthet egy édesanya áldozása a méhében élő magzatnak?!

Erzsébet betelt Szentlélekkel és János is örvendezett a maga módján. Jézus jelenléte már most árasztja a Szent­leiket, mint csodálatos erőt, illatot, világosságot és mele­get. Kis pünkösdi jelenet ez. János nem bortól részeg, Erzsébet nem félrebeszél, hanem a Lélek tölti be őket.

Az édesanyák, akik méhükben hordozzák kis gyerme­küket, kérjék a Szentlélek kiáradását. Sokat elmélkedje­nek, imádkozzanak, naponta áldozzanak, kérjenek gyak­ran áldást és szent énekeket énekeljenek.

Máriát előbb árasztotta el a Lélek, mintegy megelőzve Krisztus érkezését (fogantatását); itt most előbb Krisztus érkezik, és utána belőle árad ki a Lélek. Mária szeplőtelen fogantatás!

Mária a Szendétekben fogadja Krisztust, az Egyház viszont Krisztus által részesül a Szendétekben, de mivel Mária az Egyház anyja, így Mária által az Egyház titokza­tosan már előbb, mintegy Krisztusba vetett hitre alkalmas­sá tevőként is megkapja a Szenttelket. Mária nemcsak az Egyház tagja, hanem az Egyház Anyja is.

Erzsébet hangosan felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse."

Most az idősebb rokon válaszol. Nem Mária Magzatát köszönti közvetlenül, hanem az Anyát, Máriát, de azután hozzáteszi: áldott a te méhednek gyümölcse.

Végtelen távlatokra nyíló köszöntés. Maga Isten kezdte el az „Üdvözlégy"-et, Erzsébet folytatta, és most az egész Egyház belekapcsolódik az egész emberiség és az angyali világ nevében is, hiszen ezek az események, amelyek Máriával történtek, ránk tartoznak és a mindenség sorsát határozzák meg.

Szeretem „leállítani" ezt a jelenetet, mint egy filmet, ahogy Szent Bemát leállítja az angyali üdvözletét, és kéri a Szent Szüzet, hogy most legyen okos, ne csak szerény és vállalja Krisztust, mint anya...

Most én is kérlek, Erzsébet, találd meg a kellő szavakat Izrael nevében, az egész Egyház nevében, az egyetemes emberiség nevében, hogy most valaki a te személyedben először köszöntse az Ur Édesanyját, aki mind ez ideig annyit szenvedett titka miatt; oly nagy elhagyatottságban, magányban és elfeledettségben élt.

Ha a császárnőket és királynőket illően köszöntik... kik ezek a sokszor zsarnokok és zsarnokoskodó bűnösök feleségei Máriához képest?!

S íme, megtaláltad a helyes szót, a legalkalmasabbat a köszöntésre, mert eltöltött téged a Szentlélek. Ezért így szóltál Máriának: áldott! Az áldás Istentől áradó életet jelent. Senki nem áldott annyira, mint a Szent Szűz! Hiszen léte első pillanatától kezdve kegyelemmel (Isten életével) teljes, és most sajátos módon Istentől van áldott állapotban: vagyis az életet hordozza. Igen, az Élet megje­lent Máriában!

És megtalálod a kellő magatartást is, a méltatlanság érzését: „Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?!" A méltatlanság érzése sajátos szédülés az el­kápráztató, ingyenes és személyes szeretet titka előtt. Szükséges érzés. Nélküle nincs üdvösség. Kiművelendő! Egyedül a méltatlanság átérzése tesz alkalmassá az Isten­nel való találkozásra. A szentmise elején azért szólít fel minket a miséző pap, hogy vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy alkalmasak („apti simus"! rossz fordítás a „méltóképpen") legyünk a szent misztériumok ünneplé­sére. Mert mit jelent a szent misztériumokat ünnepelni? Nem mást, mint befogadni a hozzánk érkező Krisztust. Közvetlenül áldozás előtt Erzsébet és a kafamaumi száza­dos lelkületével ezért mondjuk: „Uram, nem vagyok mél­tó". Alkalmassá egy ajándék (egy nagy szeretet) elfogadá­sára éppen a méltatlanság átérzése tesz, mert ha egy ajándék előtt nem méltatlannak érzem magam, hanem jogos birtokosnak, akkor az nem ajándék lesz, hanem jogos fizetség, munkabér.

Advent lelkiségéhez ez a méltatlanság érzésétől átha­tott, örömteli csodálkozás illik: hogy lehet az, hogy az én Uramnak anyja és maga az én Uram jön el hozzám?!

Erzsébet még mond mást is, a Szent Szűz hitét és minden hívő hitét magasztalja: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki." A boldogság nem más, mint egy igen személyes, végtelenül bizalmas, tiszta szeretetkapcsolat velejárója. Márpedig Istennel semmiféle kapcsolat nem lehetséges itt a földön a hiten kívül, amely egyben bizalom is. így van ez minden Karácsony este és életünk minden napján. De ha már a hit is boldoggá tesz, mivé tesz a színről színre való szemlélés? „Most Isten fiai vagyunk, de hogy még mik leszünk, az nem nyilvánvaló." Isten Lelke azonban vég­telen, szavakba nem foglalható sejtésekbe sodor minket. Mozart zenéje ilyen sodrásból született, én is énekelek Máriával és Erzsébettel.