Márton napi vígságok

Márton napi vígságok

2017-11-13 15:28:49
Szerző: Szent Bazil Oktatási Központ
Oktatás
Szabadidő
Diákbál a hajdúdorogi Szent Bazil Középiskolában

Immár második éve rendeztünk Hajdúdorogon a Szent Bazil Középiskola aulájában diákbált. Az idei éven „Szent Márton napi vígság”jegyében telt. Fontos számunkra, hogy szent Márton, aki Szombathelyen (Savaria) született 317-ben, és akit a magyarok védőszentjeként tisztelünk, önfeláldozásával ott áll fiataljaink előtt példaként, ezért tartottuk fontosnak a róla való megemlékezést. A rendezvényt közös imával kezdtük, majd Szilágyi Gábor intézményvezető atya köszöntötte a tanulókat.

A finom vacsorát követően élőzene várta diákjainkat a báli terembe, ahol asztaltársaságonként foglalhatták el helyüket. Az est folyamán tombolasorsolásra került sor, ahol az osztályok, szülők és tanárok felajánlásai kerültek kisorsolásra. Nagyon örülünk annak, hogy diákjainknak igénye van a kulturált szórakozásra és megjelenésre mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a magas részvételi arány. Köszönet illet mindenkit, aki e nemes feladatban segítségünkre volt hisz hivatásunknak tartjuk az oktatás mellett a nevelői munkát is.

A bál végeztével a böjti időszakra készülünk, melyet virrasztással kezdünk el, hogy méltán felkészülhessünk a megváltó eljövetelére. További képek: facebook.com/szentbazil
 
VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...