Még ma szólj be a papnak!

Még ma szólj be a papnak!

2018-04-16 09:04:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Előadás
2018.04.16-án, hétfőn, tehát ma várják az érdeklődőket Debrecenben, a Bakelitbe!

2017 év eleje óta működik a Szólj be a papnak! mozgalom. Három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával indult el. A kezdeményezés célja egyfajta "kocsmai evangelizáció" volt, hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos, bevett egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével. A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű, interaktív megvitatásának. Legközelebb októberben lehet olyan témákat feszegetni, amiket eddig tabuként kezeltünk. 

Téma: a lelkészek titkos élete

Időpont: 2018. április 16. hétfő, 19:00–21:00

Helyszín: Debrecen, Bakelit Music Cafe, Kossuth u. 21.

Akiket faggatni lehet:

  • Pető Albert – baptista lelkipásztor
  • Asztalos Richárd - evangélikus lelkész
  • Kiss László - görögkatolikus pap
  • Reznek Ádám - római katolikus pap 

VEZETŐ HÍREK
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatkozata az Amoris laetitia 10. évfordulóján

Parakliszra várja a híveket dél-budai szervezőlelkészségünk

Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet útján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
 
Keresztes Szilárd emlékkonferencia
Keresztes Szilárd emlékkonferencia
 
Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az összesítet...
Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az összesítet...
 
Kántortalálkozó Budapesten – minden énekelni szerető ...
Kántortalálkozó Budapesten – minden énekelni szerető ...