Megáldották a felújított római Szent István házat

Megáldották a felújított római Szent István házat

2021-09-27 09:37:58
Szerző: és fotó: Bókay László / Magyar Kurír
Kocsis Fülöp érsek
Friss
Határontúl
A római Szent István Ház kápolnájában tartott ünnepi szentmisét követően Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke megáldotta a felújított házat szeptember 25-én.

A szentmisén és a megáldáson részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fülöp érsek-metropolita, Tóth Tamás az MKPK titkára, Sztáray Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, valamint a Rómában élő és ott szolgáló papok, szerzetesnők és a római magyar katolikus közösség számos tagja.

A szentmise kezdetén Veres András püspök köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, Rómába, a Szent István Házba magyarok jöhetnek turistaként, vagy zarándokként, ahol egy kis magyar szigetet találnak. Hozzátette: örül, hogy erre a mostani alkalomra sor kerülhet, bár azt szerették volna, ha az egész püspöki konferencia jelen lehetett volna az ünnepen, ám a járvány miatt erre nem volt lehetőség.

A teljes beszámolót a Magyar Kurírra kattintva olvashatják.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...