Megáldották és átadták a Szent Miklós Szolgálóházat

Megáldották és átadták a Szent Miklós Szolgálóházat

2017-12-02 15:17:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Pályázat
Szocska Ábel kormányzó
Orosz Atanáz püspök
Debrecen
Az épület az állam, az egyház és a város jó együttműködésének példája

Megáldották és átadták a Szent Miklós Szolgálóházat Debrecenben a Petőfi tér 9. szám alatt, az Érseki Hivatal szomszédságában: a kormányzati támogatással felújított egykori szállodaépületben a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő Debrecen-Nyírségi Gyermekvédelmi Központ és a Klinika Gyermekgyógyászatának Koraszülöttekért Alapítványa működik. 

Az épületről 

Debrecen Megyei Jogú Város 2015 augusztusában adta használatába a Hajdúdorogi Főegyházmegye részére a kilenc éve üresen álló és rossz műszaki állapotú Petőfi tér 8. és 9. szám alatti épületeket. A teljesen felújított és kibővített Petőfi tér 8. szám alatti szecessziós épület 2017 tavasza óta ad otthont a Görögkatolikus Metropólia Érseki Hivatalának. Immár a szomszédos épületbe is élet költözött. 

Az ünnepségről 

Az ünnepélyes átadót 2017. december 2-án tartották, melyen jelen volt Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz miskolci püspök, Szocska Ábel apostoli kormányzó, Fekete Károly református püspök, Krakomperger Zoltán plébános, Laborczi Géza evangélikus lelkész, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter és Komolay Szabolcs Debrecen alpolgármestere.

Kocsis Fülöp metropolita köszöntőjében úgy fogalmazott: Jézus nevében mi is ugyanazt tesszük, mint Ő. Szolgálunk. Nem véletlenül kapta az épület a Szent Miklós Szolgálóház nevet. Az Isten is úgy szeret minket, hogy szolgál. Nem parancsolgat, hanem kicsinnyé teszi magát, megalázza magát, egészen a kereszthalálig. Az egyháznak is ilyennek kell lennie: alázatosnak kell lennie és szolgálnia kell. 

Komolay Szabolcs Debrecen alpolgármestere visszaemlékezett arra, hogy pár hete éppen a Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda épületétnek felújított szárnyát áldották meg és adták át. Mint fogalmazott: szerinte a görögkatolikus egyház jelenléte nemcsak a hitéletben, hanem a felcseperedő fiatal generációk nevelésében, oktatásában is jelen van.   

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avató beszédében az állam, az egyház és a város jó együttműködésének példájaként értékelte az elkészült szolgálóházat, amelynek 440 millió forint beruházási költségéből 330 millió volt a kormánytámogatás, 110 millió forintot pedig a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán nyertek.

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint a vidéki nagyvárosok közül Debrecen támogatja legnagyobb mértékben az egyházi intézményeket. 

Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) 

A keresztény roma szakkollégiumok létrehozása egyedülálló kezdeményezés Európában. Hazánk történelmi egyházai a kormánnyal kötött egyezmény alapján 2011-ben szoros együttműködésben hozták létre a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot (KRSZH). E hálózat hatodik intézményeként alakult meg 2015 nyarán a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium Debrecenben. A szakkollégisták száma az első tanévben 12-ről 20-ra nőtt, a Debreceni Egyetem szinte minden karáról vannak lakóik. A Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon célja a fejlődő és fejlődni akaró roma értelmiség, a keresztény szellemiséget felvállaló és képviselő értelmiségi réteg kinevelésében való aktív közreműködés. 

A felújításról 

A Petőfi tér 9. szám alatti szocreál épület felújítását egyházunk részben kormánytámogatásból, részben energetikai pályázatból végezte el több ütemben. Először a III. emelet belső felújítása készült el még 2016 nyarán, s ősszel beköltözhetett a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium. 2017 tavaszától pedig több kivitelezési ütemben újult meg a többi szint belső kialakítása, a külső felújítást pedig energetikai (KEHOP) pályázatból tudtuk finanszírozni. A belső felújítás során teljesen kicseréltük a ház gépészetét és elektromos hálózatát. Építészetileg saját fürdőszobás, 2-3 ágyas kollégiumi szobákat alakítottunk ki, a szükséges közösségi és kiszolgáló terekkel. Az energetikai pályázat részeként készült el a teljes homlokzat külső hőszigetelése és a nyílászárók cseréje. A pince, földszint és háromemeletes, összesen 2800 négyzetméter hasznos alapterületű épület kívül-belül megújult. A teljes beruházás összköltsége, valamennyi járulékos munkával együtt bruttó 440 millió forint volt. Ebből bruttó 330 millió forint volt a kormánytámogatás és bruttó 110 millió forint volt a KEHOP-energetikai pályázat. 

A kivitelezésről 

Az épület teljes felújításának terveit Szén János építészmérnök (Berép-Terv Kft.) készítette el szakági tervezőtársaival. A munkákat három fővállalkozó készítette: MB Trend-Ép Kft, MT 65 Építő Kft és a Kujbus-Szer Kft. A műszaki ellenőr Kiss Róbert volt.

Az energetikai korszerűsítés nem csak a projektben vállalt hőtechnikai adottságok javulását eredményezte, hanem az épület méltó szomszédja lett a Debrecen, Petőfi tér 8. szám alatt található májusban átadott impozáns Érseki Hivatalnak és így a két épület Debrecen egyik legfontosabb terének, a Petőfi térnek ékessége lett.

VEZETŐ HÍREK
Templombúcsúra várják a híveket

Minden hónap első vasárnapján

Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Templombúcsúra várják a híveket

Minden hónap első vasárnapján

Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján
 
Templombúcsúra várják a híveket
Templombúcsúra várják a híveket
 
Ennek az imádságnak lesz ereje
Ennek az imádságnak lesz ereje
 
Görögkatolikus Tudásolimpia
Görögkatolikus Tudásolimpia
 
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán