Megélni a szüntelen imádságot

Idén is megrendezték zsolozsmástábor Létavértesen. A házigazda Szimicsku Ferenc atya és segítői voltak, akiknek ezúton is jár a nagy köszönet és a hála, hogy a résztvevők kedvében jártak július 13. és 16. között. A pár napos táborban Kocsis Fülöp metropolita is részt vett. Az elmélkedéseket Dr. Jelenits István piarista szerzetes-tanár tartotta a „kis templomban”. Hogy hogyan élte meg (már sokadik alkalommal) a zsolozsmás tábort Zolcsákné Kocsis Mária? Erről írt nekünk:

„Mindig nagy örömmel, lelkesedéssel várom az évente megrendezendő zsolozsmás együttlétet. Öröm találkozni régi és új emberekkel. Megélni a szüntelen imádságot. Egy kicsit a szerzetesi életben érezhettük magunkat, hiszen naponta végeztük az utrenyét, imaórákat, vecsernyét, kis esti-, és éjféli zsolozsmát. A „szünetekben” pedig a zsoltároskönyvet imádkoztuk folyamatosan. A résztvevők száma 35-40 között volt, de bekapcsolódtak helybeliek is. Ehhez az imádságos együttléthez minden alkalommal szokott jönni egy meghívott atya is, aki tanításával buzdít, lendít rajtunk. Az idén dr. Jelenits István piarista atya volt a lelki tanítónk. Mivel zsolozsmástáborban szólt hozzánk, témául is a zsoltárokat választotta. Keletkezésükről beszélt, majd arról, hogyan olvassuk, illetve mondjuk ezeket az imákat. Ugyanis „mondanivalójuk van, mondogatni kell, nem olvasmányok. Mondogatni, úgy ahogyan egy nótát dúdolgatunk magunkban. Jókedvben, rosszkedvben, bánatunkban.” (Jelenits atya) 

Zsoltárelemzéseivel jobban megérthettük azok mondanivalóját. Például az 1. zsoltárt párhuzamba állította a Jeremiás 17,5-11 verseivel. Kétfajta életutat mutat az embernek: az Isten útján járót, vagy a bűnösök útján járót. Bemutatva e kétfajta utat, az embernek magának kell döntenie, merre indul. Talán a bűnösök útja látszik a könnyebb útnak, a zsoltár utolsó verse viszont a helyes irányt mutatja meg: „Mert az Úr ismeri az igazak útját, de az istentelenek útja elvész”. „Amikor mondogatjuk magunkban a zsoltárokat, lenyűgöz a gazdagsága, ami a szövegében megfogalmazódik, imádsággá válik, szóvá lesz.” (Jelenits atya) 

A 138. zsoltárt elemezve elmagyarázta, hogy Isten akarja, hogy próbatételek közé kerüljünk, de Ő ott is velünk van. Az előadó egy megható történetben mesélte el, hogy egy cserkész barátja miként került börtönbe a forradalom után. Öngyilkosságon gondolkozott, amikor megszólalt a déli harangszó, s ez ráébresztette arra, hogy amit tervez, nem teheti meg. A mi életünkben is lehetnek ilyen helyzetek, amikor letérünk a helyes útról, megszólal a harang, a lelkiismeret, ráeszmélünk arra, hogy Isten az, aki kinyitja börtönünk ajtaját. A zsolozsmástáborban lehetőségünk volt lelki tisztulásra is. A jelenlevő atyákat megszólíthattuk, rendelkezésünkre álltak.” - írta Zolcsákné Kocsis Mária. 

„Miért vagyok itt?” – erre a kérdésünkre igyekezett Veres Zoltán papnövendék válaszolni. „Mert szeretnék lélekben megújulni, hiszen erre nem csak a testnek van szüksége. Pál apostol is azt mondta: szüntelen kell imádkozni. És ez adja a léleknek a szabadságot, a felfrissülést. Ez nem egy teljesen csendes, szilenciumos együttlét, hanem itt lehet építeni a közösséget, egymással tapasztalatot cserélni, beszélgetni. Tudunk töltekezni, az Istennel való kapcsolatunkat mélyebbre fűzni, egymást segíteni, sőt: egymásból is meríteni. Úgy gondolom, ez a nagyszerűsége ennek a tábornak, és ezért jön ide évről évre sok ember.” 

A záró Szent Liturgiát Kocsis Fülöp metropolita celebrálta. „Hogyan tudjuk láthatóvá tenni a hitünket?” – tette fel a kérdést. A tetteinken keresztül. De csak akkor, ha ezek a tettek az Istent dicsőítik. Emellett a tekintetünkben…hiszen a szem a lélek tükre. A szemünkkel nem tudunk hazudni. Látszik a tekintetünkben, hogy ez a szem leginkább az Istenre figyel. Ez a tekintet nem az emberek elismerését keresi, hanem az Istent dicsőíti.” Utána kolibát áldott meg, amiből mindenki részesedhetett. 

Reméljük, jövőre ismét találkozhatunk, ha a Gondviselés engedi.