Megjelent a magyar görögkatolikusság művészeti monográfiája az Orcád világossága kötet

Megjelent a magyar görögkatolikusság művészeti monográfiája az Orcád világossága kötet

2021-10-22 10:12:23
Szerző: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
NEK
Hasznos
IEC2020
Orcád világossága - A görögkatolikusok Magyarországon címmel a Pesti Vigadóban megrendezett, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó kiállítást összegző katalógus kötetet mutattak be október 19-én este a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dísztermében.

A könyvbemutató emelkedett és művészi témáját kiválóan érzékeltette a Szent Efrém férfikar nyitó produkciója, amint ószláv nyelven egy kerub-ének második részét adták elő, majd Boksay János görögkatolikus pap és zeneszerző Téged éneklünk, Téged áldunk… című művét énekelték el.

Ahogy ezt követően Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya köszöntőjében felhívta a hallgatóság figyelmét, az elkészült kötet igen vaskos, mert maga a kiállítás anyaga is sokkal szélesebb körű lett volna, mint ahogy azt a pandémia miatt sikerült megvalósítani. Tudniillik a kiállítás helyszíne is korlátozta a szervezőket, kurátorokat, hiszen végül a Műcsarnok helyett a Vigadó impozáns, de kisebb épületében tartották meg az Orcád világossága címet viselő tárlatot. Ahogy az érsek-metropolita atya is elmondta, a könyv az eredetileg a Műcsarnokba tervezett kiállítás teljes anyagát  tartalmazza, így sok olyan képet, művészeti alkotást is, amit a nagyközönség a Vigadóban nem láthatott idén szeptemberben. 

„A könyv egyszersmind a magyar görögkatolikus egyház múltját, jelenét és ezáltal jövőjét is be szeretné mutatni. A kiállítás anyaga egyébként részben most is megtekinthető Debrecenben, - tette hozzá kedvcsinálóként Fülöp atya -  ahol egyelőre a munkák egy része a Metropólia kiállítótermében látható, de közben gőzerővel készül és épül Nyíregyházán egy Görögkatolikus Múzeum, ahol ezeknek a tárgyaknak sok más egyéb értékkel együtt hosszú távon is méltó helyük lesz.”

Fülöp metropolita atya végezetül külön is köszönetet mondott a kiállítás létrejöttében és a múzeum elkészültében is nagy-nagy segítséget nyújtó Néprajzi Múzeumnak. 

Ezt követően Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő titkárság vezetője elmondta, úgy látja, ezen a kiállításon keresztül is ki tudott fejeződni a NEK gazdagsága. „A képeket nézve megélhetjük azt, ami a kongresszus mottója is volt, hogy »Minden forrásunk belőled fakad« vagyis mindaz a lelki, egyéni és közösségi szinten megtapasztalható gazdagság, ami az életünkben van, Jézus Krisztusból táplálkozik, ő az Alfa és az Omega.”

Ahogy a segédpüspök elmondta a kötet térségünknek, azon belül is Magyarországnak egy olyan sajátos színfoltját mutatja meg, ami minden keresztény embert csak gazdagítani tud. „Amikor a Szentatya találkozott a püspökökkel külön is megemlítette, hogy a görögkatolikus testvérek igazi gazdagsága a püspöki közösségnek.”

Mohos Gábor elmondta, nemcsak ez a kiállítás, de a NEK is tovább él, noha az események befejeződtek, de a kongresszus minden bizonnyal rengeteg gyümölcsöt termett a szívekben és a lelkekben, mert számtalan olyan Istenélmény és közösségi találkozás történt meg azokban a napokban, amik gyarapítanak és formálnak. „Ha tovább éltetjük a kongresszus gyümölcseit a lelkünkben, az segít abban, hogy lélekben megújuljunk, és tudjuk az evangéliumot megélni és hirdetni.” Ezután Molnár Antal történész mutatta be a könyv történeti fejezeteit. Molnár szerint az Orcád világossága nem egy tanulmánykötet, több annál: monográfia, hiszen a görögkatolikus egyház történetének, Liturgiájának, művészettörténetének szintézise. Sokkal többet ad az olvasónak, mint a kiállítások mellé szokásosan megjelenő katalógusok. 

A történész utalt rá, hogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya a könyv előszavában a múltba tekintő jövőépítésként határozza meg a kötet és kiállítás célját, egyrészt a hagyományhoz ragaszkodó hűséget, másrészt a jövőhöz szükséges bátorságot kiemelve. Molnár Antal szerint azonban a kötet nemcsak a jövőhöz, hanem a hagyományok felvállalásához is bátorságot nyújt. Ahogy mondta: „Tanulság lehet az olvasó számára, aki nem csak görögkatolikus lehet, hogy a hagyományokkal való szembenézés kemény munkáját a görögkatolikus egyház tudós értelmisége az elmúlt két évtizedben elvégezte. Ennek a nagyon fáradtságos, lelki, szellemi aprómunkának és nekibuzdulásnak a szintézise ez a kötet.”

A könyv néprajzi és művészettörténeti fejezeteit Jávor Anna művészettörténész mutatta be. Kiemelte, hogy nemcsak az ikonok, hanem a korai liturgikus tárgyak alapos és értő bemutatása olvasható itt.  Végezetül a kötet a könyvbemutató során többször méltatott szerkesztője, Terdik Szilveszter mondott köszönetet történészeknek, teológusoknak, művészettörténészeknek, néprajzkutatóknak, restaurátoroknak, akik tudásuk legjavát adták ebbe a munkába és akik nélkül sem a kiállítás, sem a kötet nem készülhetett volna el. Az este végén nagy örömmel jelentette be, hogy a hiánypótló mű immár angol kiadásban is elérhető. 

Az estét Szentlélekhívó imádságunkkal, a Mennyei király, vígasztaló… kezdetű énekünkkel zártuk, miután Fülöp érsek-metropolita atya megosztotta a hallgatósággal az előző nap, Hajdúdorogon bejelentett kezdeményezését: „a jövő évi szinódus magyarországi egyházmegyés szakaszáig mindennap forduljunk a Szentlélekhez. Vasárnaptól kezdve jövő húsvétig mindennap imádkozzuk el Szentlélekhívó imádságunkat, a Mennyei királyt.”

 



VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
 
Elhunyt Fodor Gyuri atya
Elhunyt Fodor Gyuri atya
 
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban