Megmérkőztek a történelmi egyházak csapatai

Megmérkőztek a történelmi egyházak csapatai

2016-12-07 14:22:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Sport
Debrecen
Röplabdában mérték össze tudásukat a diákok

A Debrecen városában működő történelmi egyházak egyetemi lelkészei elhatározták, hogy a közösségeiket - építő lelki alkalmakon kívül - sportesemények szervezésével is közelebb akarják hozni egymáshoz. 

Az e félévi esemény egy közös röplabdázás volt december 1-jén, éppen azért, hogy a lányok ne csak a szurkolásból vegyék ki részüket a fiúk egy focitornáján, hanem aktív részesei legyenek egy sportágnak. Ezt a nemek közti vegyes játékot segítette elő az egyre népszerűbb röplabda. Összesen hat csapat versenyzett a legkülönfélébb fantázianevekkel, melyek azért mégiscsak jellemzőek voltak a felekezeti hovatartozásra. Isler nevű csapattal érkeztek az evangélikus gyülekezetből, Konyhatündérek, Kassai 6-os és Böszörményi Bikák trióval a református testvérektől és Görögtűz néven a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában "hazai" pályán versenyző görögkatolikus egyetemistáktól.

Szerencsére volt elég idő arra, hogy a verseny lebonyolításába beleférjen az, hogy mindegyik csapat megmérkőzzön egymással. Az első négy csapat jutott az elődöntőbe a Konyhatündéreken kívül. A két elődöntő izgalmai után a 15 pontosra szűkített döntő játszmát a Görögtűz csapata nyerte meg, mely igen nagy örömünkre szolgált. Az összecsapások után zsíros kenyér, aprósütemény és üdítő mellett a közös beszélgetés és a friss élmény felelevenítése vitte el a pálmát. Következő tervezett sportprogramunk egy tavaszi bringatúra. 

Eredmények a csoportkörben:

  1. a) Konyhatündérek - Kassai 6: 5 -15
  2. b) Görögtűz - Böszörményi Bikák: 15 -5
  3. c) Konyhatündérek - Isler: 11 -15
  4. d) Kassai 6 - Böszörményi Bikák: 6 -15
  5. e) Konyhatündérek - Görögtűz: 8 -15
  6. f) Kassai 6 - Isler: 7 -15
  7. g) Konyhatündérek - Böszörményi Bikák: 6 -15
  8. h) Görögtűz - Isler: 10 -15
  9. i) Böszörményi Bikák - Isler: 15 -9
  10. j) Görögtűz - Kassai 6: 15 -12

 Elődöntők:

  1. a) Görögtűz - Kassai 6: 15 - 10
  2. b) Böszörményi Bikák - Isler: 15 -12

III. helyért:

Böszörményi Bikák - Kassai 6: 12- 15

1. helyért:

Görögtűz - Isler: 17 - 15

Urban Evariszt atya

VEZETŐ HÍREK
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra!

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra!

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
 
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak...
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak...
 
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
 
Megjelent a Vigilia júliusi száma, a görögkatolikusokkal...
Megjelent a Vigilia júliusi száma, a görögkatolikusokkal...
 
Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gy...
Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gy...
 
Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz