Megnyílt a Svetits jubileumi éve

Megnyílt a Svetits jubileumi éve

2016-10-06 08:56:47
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Debrecen
120 éve hittel, szívvel, értelemmel Debrecen szívében

Október 4-én tartották a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium jubileumi évének megnyitó ünnepségét az intézmény kápolnájában. Az intézmény több napos rendezvény sorozattal készül.

Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök a megnyitón az első iskolanővérek áldozatos munkájáról beszélt, akik megteremtették a színvonalas oktatás és a hit harmóniáját. Hozzátette, akik a fiatalokért fáradoznak, azok a jövőt építik. - Amikor visszaemlékezünk a múltra, erre a 120 esztendőre, akkor is a jövőre gondolunk, akkor is arra figyelünk, hogy milyen nagyszerű munkát végeznek itt a nővérek, példaadásukkal, szeretetükkel, jóságukkal, a jóra, szépre, igazságra nevelik a fiatalokat – hangsúlyozta Palánki Ferenc, Debrecen-Nyiregyházi megyéspüspök.

Az ünnepségen Papp László polgármester kiemelte: a Svetits a 120 év alatt beírta magát a város oktatási életébe. - Ez is mutatja azt, hogy ebben a városban mekkora szerepe is volt az Istenbe vetett hitnek, függetlenül attól, hogy ez a katolicizmus, protestantizmus, vagy valamely más vallás formájában jelent meg. Mutatja Debrecen polgárainak a gyarapodást, a fejlődést szolgáló tudásvágyát – jelentette ki a polgármester. 

Bártfay M. Zsuzsanna intézményvezető azt mondta: a legfontosabb érték számunkra egymás elfogadása, szeretete, tisztelete. Azt látjuk, hogy a teremtett világ és mi mindannyian ezen a világon az úristen ajándékaként tudjuk széppé, boldoggá tenni mindannyiunk számára az életet.

A következő hetekben előadássorozatokat is szerveznek nevelési és pedagógiai kérdésekről, de lesz biciklitúra és családi nap is.

svetits.hu

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá