Méltóság nap Debrecenben, a Hajdúdorogi Főegyházmegye közreműködésével

Méltóság nap Debrecenben, a Hajdúdorogi Főegyházmegye közreműködésével

2018-11-12 11:34:49
Szerző: dehir.hu/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó:Debreceni Hospice Ház Alapítvány facebook oldala
Debrecen
Méltóság a családban. Ezzel a címmel szervezett Méltóság Napot a Debreceni Hospice Ház Alapítvány. A november 8-i programhoz 16 debreceni intézmény csatlakozott, illetve a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület is.

Sárga színű pólót viseltek a gyerekek a Bárczi Gusztáv Egységes Módszertani Intézményben a Méltóság Napja program megnyitóján. Öltözetük a sárga nárciszt szimbolizálta, ami az élet, a remény, a szeretet és a halál legyőzésének kifejezője.

Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, az emberi méltóság születésünkkor éppúgy része az életünknek, mint akkor, amikor már gyógyíthatatlan betegek vagyunk vagy közeledünk életünk végéhez. 

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy mit jelent ez a gyerekeknek, hogyan tudják ők azokat az értékeket továbbvinni, amelyeket ott kapnak. A társadalom legkisebb egysége a család, ott tanuljuk meg mi az, hogy emberhez méltóan viselkedni, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, a másikhoz, a szüleinkhez, a testvéreinkhez - hangsúlyozta Porkoláb Gyöngyi.

Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke is részt vett a rendezvényen és köszöntőjében elmondta, hogy november 8-án a görögkatolikusok Szent Mihályt és az angyalokat ünnepelik. Szent Mihály az a személy, akinek neve azt jelenti: ki olyan, mint az Isten. István atya arra biztatott mindenkit, hogy amikor a másikra néz, érezze meg azt, hogy ő egy angyal.

„Mindannyian angyalok vagyunk az Isten szemében, az ő gyermekei vagyunk. Ez a méltóság, ez a léthez való méltóság. Isten számára olyan teremtmények vagyunk, akik angyalokként éljük életünket és hordozzuk azt a felelősséget, hogy olyanná kell válnunk, mint az Isten.” – fogalmazott főhelynök atya.   

Hála, kitartás. Ezeket a szavakat is felfestették arra a sárga szélforgókkal kijelölt útra, amelyen közösen sétáltak végig a résztvevők, hangsúlyozva az emberi méltóság megőrzésének fontosságát. A november 8-án megtartott rendezvényhez tizenhat debreceni intézmény, többségükben általános iskolák csatlakoztak, különféle sport és kreatív programokat szervezve a gyerekeknek.

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatolikus Múzeumban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
 
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...