Metropóliai Lelkipásztori Nap - 2020

Metropóliai Lelkipásztori Nap - 2020

2020-03-02 15:22:38
Szerző: Orosz Rita/Görögkatolikus Metropólia
Máriapócs
Metropólia
Lelkipásztori
Minden naptári év elején lehetőséget kapnak a magyarországi görögkatolikus papok, hogy közösen tervezzék meg az előttük álló esztendő feladatait, várható eseményeit. Idén a lelkipásztori napot február 29-én tartották Máriapócson. Erre a napra a Magyar Görögkatolikus Metropólia minden papja hivatalos volt, és sokan el is jöttek, érezve annak jelentőségét. Hiszen ezúttal nem csupán egy évre néztek előre. A részleges jog tárgyalásával egyházunk jövőjét alakították.

A Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Ábel atya által vezetett imádság után az Emmánuel Zarándokközpontban gyülekeztek az atyák. Már ezek a percek is értékesek voltak, hiszen mindenfelől, messziről is érkeztek papok, s a találkozások öröme azonnal áthatotta a hangulatot.

Délelőtt Galambvári Péter atya tartott előadást. Az egyházjog a teológiai tanulmányok idején általában nem tartozik a kedvenc tantárgyak, a könnyen tanulható és emészthető témák közé. Azonban szükséges ismerni ahhoz, hogy alkalmazni tudják. A részleges jog pedig, amiről Péter atya nagyon érthetően és világosan beszélt, kimondottan a magyarországi egyházszervezetünk saját, kialakított jogrendjét tartalmazza.

Dr. Orosz Atanáz püspök atya szerint jövőnk közös átgondolása, megbeszélése a jelentősége ennek a napnak, és ennek megfelelően az előadást követően azonnal elhangzottak hozzászólások, megfogalmazódtak kérdések. Kocsis Fülöp metropolita atya is bíztatta a papokat: jó, ha az általuk felvetett témák, esetleg bizonytalanságok mentén születnek meg kérdéseikre a válaszok. A jelenlévő egyházjogászok és hierarchák nyitottan várták a felvetéseket. Hiszen mindenki számára lényeges a részleges jog mielőbbi életre váltása, gyakorlati alkalmazása.

A második előadásra országhatárainkon kívül szolgáló atyák is érkeztek. Számukra is fontos információkat osztott meg Farkas Balázs az őszre tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatban. A NEK egyik főszervezőjeként a várható programról, illetve sok-sok gyakorlati tudnivalóról adott tájékoztatást. Lelkesen beszélt arról, milyen lelki kincsek birtokába juthatnak azok, akik jelen lesznek a konferencia által kínált programokon, és hozzáértéssel magyarázta el mindazt, amit tudni illik a negatív meglepetésektől mentes részvételhez. A nagyszerű összefoglalót követően bizonyára tudatosabb lesz az egyházközségek felkészülése a NEK-re.

Ebéd után fórum keretében folyt tovább a beszélgetés a délelőtti gondolatokról, az aktuális lelkipásztori kérdésekről. Fülöp metropolita atya bejelentette, hogy metropolitai gyűlést, mintegy zsinatot, hirdet meg a részleges jog életre alkalmazásának témájában. Erre várhatóan egy év múlva kerül majd sor.

Minden tanácskozásnak van utóélete. Az elhangzottak bizonyára hosszasan foglalkoztatják majd az atyákat, beszélgetnek ezekről, eszmecserét folytatnak, véleményt formálnak. Kérik a Szentlélek megvilágító erejét, a nehezebb témákat alaposan átimádkozzák. Ahogyan imádsággal zárták ezt a szombatot is. Így lehetnek biztosak a világi hívek egyházunk tiszta tanításában, és az együvé tartozásban.

A program az EFOP-1.3.5-16-2016-00799 azonosítószámú pályázat keretében valósult meg.  

 

VEZETŐ HÍREK
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja

Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség programhoz

Könyvbemutatóra várja az érdeklődőket a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja

Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség programhoz

Könyvbemutatóra várja az érdeklődőket a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
 
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
 
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
 
Bécsi zarándokok Máriapócson
Bécsi zarándokok Máriapócson
 
Április utolsó hetében ismét Jézus-ima Debrecenben
Április utolsó hetében ismét Jézus-ima Debrecenben
 
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi