Minden intézménybe elvisszük a betlehemi lángot

Minden intézménybe elvisszük a betlehemi lángot

2024-12-18 10:34:18
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Karácsony
Iskola
Debrecenbe is megérkezett a betlehemi láng, az Adventi Lélekkertben vehette át többek között Kocsis Fülöp metropolita.

A Betlehemi Születés Templomának örökmécseséről gyújtották meg azt a lángot, amit a cserkészek hoztak el Bécsből Debrecenbe. Ez a szép szokás 2003 óta létezik a városban a 43. Főnix Cserkészcsapatnak köszönhetően. Sőt: az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtásakor már hagyomány, hogy Debrecenben mindenkit megajándékoznak A betlehemi lángról gyújtott kismécsessel, hogy minél több család otthonába jusson el Isten szeretetének és békéjének üzenete. 

A továbbított láng, a béke lángja azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani. Ezen ötlettől vezérelve igyekeztünk minden intézményünkbe eljuttatni ezt a fényt. Első körben a debreceni Szent Bazil Görögkatolikus Középiskolába vitte el Terdik János pasztorális helynök, ahol Bodnárné Nyíri Andrea intézményvezető, munkatársai és a diákok fogadták nyitott szívvel. Majd erről gyújtották meg az iskolában található kis mécsest is, amelyről a tanulók és a pedagógusok is hazavihetik a béke lángját.

A betlehemi láng története

Amikor az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította egy osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. A lángot Bécsbe érkezése után nagyszabású rendezvény keretén belül adják át a világ különböző országainak, nemzeteinek képviselőinek. 1986 óta tehát minden évben meggyújtanak egy gyertyát a betlehemi Születés-kápolna mécseséről, amelyet repülővel, autóval, vonaton, kerékpárral vagy gyalog visznek tovább, hogy karácsonyra minél több otthonba megérkezzen a betlehemi láng.

A láng a karácsony szellemiségét szimbolizálja. Mutatja az utat nekünk, ahogy a csillag mutatta a pásztoroknak Jézus Krisztus születésekor. Óvni, táplálni kell, hogy ne aludjon ki, ahogy a békét és a szeretetet is az emberi szívekbe.

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...