Mindennapi szeretetünk - Online találkozó nyitja meg az Amoris Laetitia-családévet

Mindennapi szeretetünk - Online találkozó nyitja meg az Amoris Laetitia-családévet

2021-03-19 11:11:50
Szerző: Somogyi Viktória/VatikánNews
Ferenc pápa
Vatikán
Friss
Mindennapi szeretetünk: ez az online esemény címe, amelyet március 19-re, Szent József ünnepére szervezett a Világiak, a család és az élet dikasztériuma, a Római Egyházmegye és a II. János Pál Pápai Teológiai Intézet, hogy megnyissa a családnak szentelt évet az Amoris Laetitia megjelenésének ötödik évfordulója alkalmából.

A kezdeményezés elindítói szerint a program az ünneplés helyett egy út kezdete. Az apostoli buzdítás valójában eddig még fel nem ismert gazdagsággal bír, és a március 19-i esemény - amelyet online módon közvetítenek a három szervező internetes csatornáin - meghívást jelent a jövőbeli munkára. „A pápa kezdeményezése az egész egyházat mozgásba akarja hozni” - magyarázzák a szervezők, akik lelkipásztori és teológiai hozzájárulást kínálnak felkészülésként a 2022-ben Rómában megtartásra kerülő Családok Világtalálkozójára. Az esemény két, mindenki számára nyitott online találkozóra oszlik: a pénteken 15:00 órakor kezdődő az „Amoris Laetitia” ötödik évfordulójáról szól, a 16:30-kor induló pedig a teológiai szempontokról. Az élő közvetítésbe a II. János Pál Intézet YouTube-csatornáján és a három szervező internetes csatornáin lehet bekapcsolódni.

Két részből áll a találkozó 

Az első találkozón, amelynek csúcspontja Ferenc pápának az alkalomra írt üzenete lesz, Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, a család és az élet vatikáni dikasztérium prefektusa szólal fel; továbbá Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke és Vincenzo Paglia érsek, a II. János Pál Pápai Teológiai Intézet nagykancellárja. Beszédet mond még a II. János Pál Pápai Teológiai Intézet dékánja Pierangelo Sequeri, valamint Giuseppina De Simone és Franco Miano házaspár, akik részt vettek a családról tartott szinóduson. A délután második része akadémikusabb jellegű lesz, és előadásokat tartalmaz Giovanni Cesare Pagazzi teológus koordinálásával: felszólal Nuria Calduch-Benages a Pápai Gergely Egyetemtől, Antonio Pitta a Lateráni Egyetemtől, Vincenzo Rosito a II. János Pál Intézettől és Dario Gervasi, római segédpüspök, a család pasztoráció delegátusa.

Ferenc pápa 2020. december 27-én hirdette meg a család évét 

Az Amoris Laetitia ötödik kiadásának évfordulóján Ferenc pápa 2020. december 27-én hirdette meg a családnak szentelt évet, hogy megérlelje a család-szinódus utáni apostoli buzdítás gyümölcseit, és az egyházat közelebb hozza világszerte a családokhoz, amelyeket ez utóbbi évben a világjárvány erősen próbára tett. Az év, amelyet a vatikáni dikasztérium koordinál, 2022. június 26-án, a Családok 10. Világtalálkozójával zárul: az érlelődő gondolatokat az egyházi közösségek és családok rendelkezésére bocsátják, hogy elkísérjék őket útjukon.

„A férfi és a nő szövetsége, amely átöleli a történelmet és az ember világát, a családra irányul, de túlmutat a család nyelvtanán: a keresztény hivatás az, hogy ezt a szövetséget eljuttassa a politika, a gazdaság, a törvénykezés, a gondozás és a kultúra területeire” - fogalmazott Pierangelo Sequeri, a II. János Pál Pápai Teológiai Intézet dékánja. A találkozót az Intézet YouTube csatornáján követhetik:

https://www.youtube.com/channel/UCkI4OUXU7_LBguDrPZQKsng

A családok vállaljanak nagyobb szerepet a lelkipásztori tevékenységben és a társadalomban 

Március 18-án, csütörtökön délelőtt a Szentszék Sajtótermében mutatták be a családoknak szentelt különleges évet, az Amoris Laetitia apostoli buzdítás tartalmának fényében. A sajtótájékoztatón felszólalt a Világiak, a család és az élet dikasztériumának prefektusa, Kevin Farrell bíboros, továbbá Gabriella Gambino, a dikasztérium altitkára, valamint Valentina és Leonardo Nepi házaspár tanúságtételükkel. A 2022-re tervezett Családok világtalálkozójára készülve, ebben az aggodalomra okot adó és szenvedést okozó egészségügyi vészhelyzetben gondviselésszerű a családoknak szentelt év elindítása és megélése annak érdekében, hogy a családok nagyobb szerepet vállaljanak a lelkipásztori tevékenységben és a társadalomban.

A családoknak lelkigondozásra, odafigyelésre van szükségük 

A családoknak lelkigondozásra, odafigyelésre van szükségük a köztük és a lelkipásztorok közötti nagyobb együttműködés révén. Be kell fektetni a képzésbe és mindenekelőtt a mentalitás megváltozását kell elérni: nem „tárgyként”, hanem a hétköznapi lelkigondozás „alanyaként” kell gondolni rájuk. Így foglalhatjuk össze Kevin Farrell bíboros felszólalásának lényegét a csütörtöki sajtótájékoztatón. A beszéde elején megfogalmazott feltételezés szerint a járvány nem béníthat meg minket: pontosan ebben a zavaros időszakban nagyon helyénvaló egy egész évet a keresztény családnak szentelni, hogy valóban „jó hírként” mutathassuk azt be. „A család örökre a leghitelesebb és legeredetibb kapcsolataink őrzője marad” - hangsúlyozta a bíboros, aki azt javasolta, hogy érdemes újra kézbe venni az Amoris Laetitia apostoli buzdítást, amely egy hosszú szinódusi út gyümölcse, nemcsak egyházi kontextusban, hanem a családok viszonylatában is. Farrell bíboros kiemelte e dokumentum gazdagságát, amely gyakorlati utakat is tartalmaz, és megemlítette a Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) enciklikát is, amely egy nagyon fontos szöveg, hogy növelje a családok felelősségtudatát a szolidaritás iránt azokkal szemben, akik például ugyanabban a társasházban vagy a szomszédságukban élnek.

VEZETŐ HÍREK
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői szemmel

Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői szemmel

Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi F...
Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi F...
 
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői...
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői...
 
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főis...
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főis...
 
Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak ...
Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak ...
 
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...