Nagycsütörtök: a lábmosás szertartása

Jn 12,3-18 

Mondta az Úr tanítványainak: „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét, és az Emberfiát kereszthalálra adják.” Akkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap palotájában, akit Kaifásnak hívtak, és tanácsot tartottak, hogy Jézust csellel elfogják és megölik. De azt mondták: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!” Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága kenet volt nála, és az asztalnál ülőnek fejére öntötte. Ennek láttán a tanítványai bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Hiszen jó pénzért el lehetett volna adni ezt a kenetet, és az árát odaadni a szegényeknek.” Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek. Amikor ő ezt a kenetet a testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot, az ő emlékezetére azt is elmondják majd, amit tett.” Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit Iskarióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és azt mondta: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik. A kovásztalan kenyerek első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol akarod, hogy elkészítsük neked a Pászka-vacsorát?” Ő azt mondta: „Menjetek a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki: »A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg tanítványaimmal a Pászka-vacsorát«.” A tanítványok pedig úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a Pászka-bárányt. 

A lábmosás szertartása

A nagycsütörtöki Szent Liturgiát a lábmosás szertartása zárja, amelynek során a főpásztor megmossa tizenkét pap lábát. Ez a szertartás felidézi, miként mosta meg Jézus tanítványai lábát a Titkos vacsora estéjén, felhívva ezzel az apostolok figyelmét a szolgálat fontosságára. A rítus lényegét fogalmazza meg az utolsó imádság: „Te, Uralkodónk, jöjj most méltatlan szolgáid közé, akik példádat követik; mosd le rólunk lelkünk minden szennyét és tisztátalanságát, hogy megtisztulva a bűneink folytán ránk tapadt portól, s a szeretet törlőjével egymást megtörölve kedvedben járhassunk életünk minden napján.”

Debrecenben 12 egyházi és világi ember lábát mosta meg Kocsis Fülöp metropolita a debreceni főszékesegyházban. Mint mondta: "a 12 apostol által létrejött közösség folytatásának, vagyis az egyháznak ez a titka. Krisztus Teste és Vére. Vagyis Jézus Krisztus a saját önfeláldozásával forrasztja egybe az egész egyházat. Enélkül nincs egyház, nincs közösség, nincs tanúságtétel...egyesüljünk hát Krisztussal, hogy a tőle elvárt tanúságtételt vállalhassuk."