Nagycsütörtöki napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

Nagycsütörtöki napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

2020-04-08 21:18:50
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
imádság
Friss
Nagycsütörtökön a lábmosásról, az utolsó vacsoráról, a getszemáni kerti imádságról és Jézus elfogatásáról emlékezünk meg

Az események végigkísérik Jézus szenvedéstörténetét. Egyfajta keresztút, ahogyan a római katolikus testvérektől megismertük, de jóval hosszabb és több napon át vezet. Ám mégsem csupán keresztút ez, hanem üdvösségünk útja, melyet Jézus Urunk végigjárt előttünk, hogy mi már az előttünk kitaposott úton haladhassunk. Ehhez pedig isteni útravalót is adott nekünk. Nem csak követjük lába nyomdokait, de be is emel a maga isteni életébe. Az Élet-adó táplálékként átadja nekünk Testét és Vérét, hogy valóban és teljesen az ő útját járjuk. Ezeket a lépéseket tehetjük meg imáink során vele és az egész Egyházzal együtt. Az I. könyvünk igen bőségesen hozza mindazt, amit a szerzetesek is imádkoznak ezen a napon. A II. könyvünk csak ennek kivonatát, főként a szentírási részeket nyújtva, a III. könyv pedig csupán néhány imát hoz, a szentírási szövegeket sem teljes terjedelmükben. De azért ez sem kevés. Az Úr kedvesen fogadja minden imádkozó személy és család törekvését és jószándékát, akármennyit tudnak is ebből a gazdag kincstárból meríteni maguknak. Lépjünk be a mi Urunk szenvedésének, halálának és föltámadásának szent három napjába!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Fényének, nagyhét első három napja
 
Tropár 8. hang, Midőn a dicső tanítványok...
 
Konták 2. hang, nagycsütörtök
 
A te titkos vacsorádnak...
 
Nagycsütörtök-I
 
Nagycsütörtök-II
 
Nagycsütörtök-III
 
ikon
VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...