Nagysikerű jótékonysági koncert Debrecenben

Nagysikerű jótékonysági koncert Debrecenben

2018-01-15 10:11:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Kultúra
Debrecen
Az este bevételét a Kőr Dáma Egyesületnek ajánlotta fel a Görögkatolikus Egyház

A Görögkatolikus Metropólia székházában ismét megrendezték a Görögkatolikus Zenei Estéket. Ez a programsorozat négy koncertből áll, ez volt a második alkalom, hogy egy közös estét tölthettek el az érdeklődők a Lautitia Kóruscsaláddal és a vendégzenészeikkel. A mostani hangverseny azonban picit más volt, mint a többi. Részét képezte egy országos rendezvénynek, melyet a Debreceni Kőr Dáma Egyesület hívott életre. Ez a Családok Országos Koncertje. A 2018-as évet ugyanis a Családok Évének nyilvánították.

Ehhez kívánt csatlakozni az Egyesület egy minden felekezetet megszólító hangversennyel, ennek során az egész országban egy időpontban adtak koncertet olyan családok, ahol több generáció foglalkozik zenével, hangsúlyozva annak szerepét, hogy a zene egy olyan érték, amely családokon, közösségeken is átörökíthető. A görögkatolikusok ezzel az estével kívántak csatlakozni hozzájuk. A mostani bevételt a Kőr Dáma Egyesületnek ajánlották fel, akik rászoruló családokat támogatnak majd ebből a pénzből. Emellett ugyanekkora összeget adományoznak a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének is.

A Lautitia Kóruscsaládot a gyermekkar képviselte. Igen mozgalmas év áll a gyerekek mögött: Görög, Spanyol- és Németországban vendégszerepeltek, ahol számtalan emlékezetes és sikeres koncerttel örvendeztették meg a közönséget. Az ő segítségükkel lett családias az este, ugyanis Selmeczi György: Milleniumi ódájának refrénjét tanították meg a közönségnek, majd adták elő közösen. Vezényelt: Nemes József karnagy.

A második felvonásban nagysikerű koncertet adott a Véletlen nevű formáció. Vagyis Lovasi András, Heidl György és Gábor Andor csapata. Ütőhangszeres kísérettel és két szál gitárral szólaltak meg Lovasi András dalai, valamint Lackfi János versei és Szent Ambrus latin nyelvű himnuszai. Az estét megtisztelte jelenlétével Kocsis Fülöp metropolita, Porkoláb Gyöngyi, a Kőr Dáma Egyesület elnöke és Kósa Lajos miniszter úr is.

A következő Görög Zenei Estén a Karaván Família lesz a Lautitia Kóruscsalád vendége, 2018. április 8-án.

Fotó: Szabó Sándor

VEZETŐ HÍREK
Egy üzenet, ami 65 év múlva ér célba – időkapszulát helyeztek el hajdúdorogi általános iskolánkban

Adjuk össze! Ön is támogathatja az idei Damján-tábort!

Misszió a mindennapokban – interjú Fülöp atyával a Mária Rádióban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Egy üzenet, ami 65 év múlva ér célba – időkapszulát...
Egy üzenet, ami 65 év múlva ér célba – időkapszulát...
 
Adjuk össze! Ön is támogathatja az idei Damján-tábort!
Adjuk össze! Ön is támogathatja az idei Damján-tábort!
 
Misszió a mindennapokban – interjú Fülöp atyával a M...
Misszió a mindennapokban – interjú Fülöp atyával a M...
 
Fogyatékkal élők zarándoklata Máriapócson
Fogyatékkal élők zarándoklata Máriapócson
 
Ismét görögkatolikus tartalommal jelentkezett az Erőnk f...
Ismét görögkatolikus tartalommal jelentkezett az Erőnk f...
 
Gyermek mindenek felett - a debreceni bölcsődénk is csatl...
Gyermek mindenek felett - a debreceni bölcsődénk is csatl...