Nagyváradon jártak a Dienes diákjai

Nagyváradon jártak a Dienes diákjai

2017-11-28 13:43:53
Szerző: Géczi Nándorné, munkaközösség-vezető
Ifjúsági
Oktatás
Történelmi élményekkel gazdagon tértek haza

Iskolánkban, a Dienes László Görögkatolikus Gimnáziumban régi hagyomány, hogy minden tanévben rendezünk egy történelmi vetélkedőt. Ennek témája minden évben az aktuális évfordulóhoz kapcsolódik. Így került sor ebben a tanévben a Szent László Emlékév kapcsán is a Szent László tiszteletére szervezett vetélkedőre.

A hagyomány különlegessége, hogy már több éve a szóbeli fordulót az évfordulóhoz kapcsolódó helyszínre visszük el. Voltunk a Bocskai vetélkedő során Nagykerekiben, a kurucok nyomán Szabolcsban egy körúton, a honfoglalás kapcsán a szabolcsi földvárnál, a márciusi ifjak nyomában Budapesten, Semmelweis Ignác követőit az orvostörténeti múzeumban keresték a tanulók. Most, a görögkatolikus egyház segítségével a szóbeli versenyre Nagyváradon került sor az ottani székesegyházban és az egyháztörténeti kiállításon. Ezt a napot egy „írásbeli” selejtező előzte meg, ahol a jelentkezett 13 csapat egy online feladatsort oldott meg, a képek tanúsága szerint is nagyon jó hangulatban, így válogattuk ki a legeredményesebb 5 csapatot (15 tanulót), akik részt vehettek a szóbeli versenyen. Ez a kirándulás egyben már a jutalom is volt a gyerekeknek a felkészülés során végzett munkájukért.

November 21-én esős napra virradtunk, de ez nem rontotta el a kirándulók kedvét. Busszal mentünk Nagyváradra, és már az utazás során is szorgalmasan jegyzeteltek a versenyzők azokból az információkból, amelyeket Urbán Evariszt atya mesélt el nekik Szent László királyunknak és lányának, Szent Piroskának életéről.

A templomban egy kedves idegenvezető hölgy mesélt nekik tovább, megmutatva a kiállított tárgyakat, majd megkapták a csapatok a feladatlapokat, amit Dr. Wolfné Vígh Dóra tanárnő állított össze. Ott még egyszer megnézhették a kiállított anyagot, válaszoltak a kérdésekre, és hazafelé az úton az eredményhirdetés is megtörtént: a 11. e. osztály csapata volt a legügyesebb. Olyan szoros versenyben, ahol az első és az ötödik helyezet csapat között 3,5 pont volt a különbség. Jó volt látni a gyerekek lelkesedését, szorgos kutató munkáját. 

Közben volt lehetőség városnézésre is, de a rossz idő miatt nem nagyon sikerült ráérezni a belváros hangulatára, mindenki meleg, száraz és zárt helyet keresett a pihenésre.

Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette ezt az érdekes napot, a tanulók saját bevallásuk szerint jól érezték magukat, erről tanúskodott az út során a sok kacagás, énekszó, megint bebizonyosodott: így válik élményszerűvé a történelem.

 

 

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...