Német-magyar csereprogram Nyíradonyban

Német-magyar csereprogram Nyíradonyban

2017-05-17 10:05:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Nemzetközi
Nennhauseni diákok jártak Nyíradonyban

A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola május 8-15. között látta vendégül a nennhauseni „Friedrich de la Motte Fouqué” Általános Iskola (Németország) 25 diákját és 2 pedagógusát. A két intézmény együttműködésének célja a gyerekek európai gondolkodásmódjának kialakítása, fejlesztése. Emellett a német és magyar kultúra, és hagyományok bemutatása. A német vendégdiákokat a nyíradonyi tanulók családjainál helyezték el. Ott tartózkodásuk idejére tartalmas programokat szerveztek számukra.

Nagy sikert aratott a vendégek körében a Hortobágyi Nemzeti Parkban a „Darvak Világa” interaktív kiállítás, emellett megnézték a pusztai fogatozáson a Hortobágy ma is élő természeti és kultúrtörténeti értékeit, pásztorhagyományait. Nyíregyházán is eltöltöttek egy napot. Délelőtt a Sóstói Múzeumfaluban a „Tudok szőni, tudok fonni…” foglalkozáson vettek részt, ahol mindenki kipróbálhatta a szövést. Délután a Vadasparkot látogatták meg. Május 11-én a fogadó- és vendégdiákokkal Budapestre utaztak, a Mátyás templom és az Országház megtekintése volt a program. Másnap Máriapócs és Nyírbátor volt az úti cél. A német gyerekeknek bemutatták a Nemzeti Kegyhelyet, elmesélték a kegykép történetét és együtt köszöntötték az Istenszülőt.

Ezután Nyírbátorban a Báthori Múzeumot és a Panoptikumot látogatták meg. E napra még egy esti program is volt, az ExperiDance előadásában a „Gyöngyhajú lány” musicalt nézték meg. A debreceni kiránduláson a város történelmével ismerkedhettek meg a vendégek. A Nagytemplomot is megcsodálták, melynek tornyából gyönyörű kilátás nyílt a főtérre és az egész városra. Az Emlékhelyek Napja alkalmából a Nagytemplom látogatói huszárruhába, Bocskai öltönybe öltözve készíttethettek fotókat.

Vasárnap családi nap volt, a német kisdiákok „nyíradonyi családtagjaikkal” szórakoztató programokon vettek részt. Látogatásuk utolsó napján a nennhauseni diákok iskolai tanórákon vettek részt. Este, vacsora után könnyes búcsút vettek új barátaiktól, remélve, hogy jövőre újra találkoznak - Nennhausenben.

A szervezők bíznak benne, hogy a diákcsereprogram motivációként is szolgál a diákoknak. Nagyszerű lehetőség a német nyelv élő használatára, az idegennyelv-tudás fontosságának felismerésére és baráti kapcsolataik bővítésére. “Egy idegen nyelv megismertetése, és a kultúra, ami vele jár, az egyik leghasznosabb dolog, amit tehetünk a gyerekek empátiájának, beleérző képességének és kulturális szemléletmódjának tágításáért.” (Michael Gove)

Köszönet a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola vezetőségének, tantestületének, diákjainak, Nyíradony város polgármesterének és nem utolsó sorban a fogadó családoknak, a program megvalósulása érdekében tett erőfeszítéseikért.

Bocskai Erzsébet, német nyelvtanár

VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
 
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
 
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
 
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
 
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
 
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...