Nyelvtanári továbbképzés a főiskolán

Nyelvtanári továbbképzés a főiskolán

2016-12-12 10:50:26
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
A továbbképzés egyik célja az egymás kölcsönös elfogadása és szakmai segítése

December 10-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán immár hagyományosnak mondhatóan ismét továbbképzésen vettek részt a Görögkatolikus Metropólia nyelvtanárai, közel 50 fő vett részt a képzésen. A konferencia témája „A közös nyelv, mint közösségformáló erő” volt, amely köré épültek az előadások. A bevezető előadást Polgári Bence, a Papnevelő Intézet tanulmányi prefektusa tartotta, kiemelve a közösség megtartó erejét, ami egy felekezeti fenntartású iskola kiemelt küldetése is. Inántsy Pap Ágnes, a görögkatolikus iskolák közösségét mutatta be a statisztikai adatok tükrében, elhelyezve azokat az országos iskolahálózat és a katolikus iskolák rendszerében.

Az imaóra után az egész délutáni program során a nyelvi mérés és értékelés módszertanának alkalmazása került a középpontba. Pogácsásné Opre Csilla, a Szent Bazil Oktatási Központ vezető tanára, szakértője részletes és nagyon gyakorlatias útmutatást adott nemcsak a helyes értékelési és mérési módszerekről, de a nyelvtanár pedagógusok előtt álló minősítéssel kapcsolatos elvárásokról is. A továbbképzést Verdes Miklós teológiai tanár, prefektus karácsonyra felkészítő gondolatai zárták.

A továbbképzés célja nemcsak a szakmai gazdagodás volt, hanem annak az érzésnek a megerősítése, hogy a Görögkatolikus Metropólia nyelvtanárai egy olyan közösségbe tartoznak, ahol nem elsősorban a szakmai versengés, de sokkal inkább az egymás kölcsönös elfogadása és szakmai segítése áll.

Inántsy Pap Ágnes, SZAGHF nyelvi lektorátusvezető

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata