Oktatást érintő aktualitások és NEK kisokos - összefoglaló az intézményvezetői értekezletről

Oktatást érintő aktualitások és NEK kisokos - összefoglaló az intézményvezetői értekezletről

2020-03-03 14:56:03
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szakképzési törvény, nemzeti alaptanterv, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, intézményi fejlesztések - időszerű témákat vitattak meg 2020. február 27-én Debrecenben, az Érseki Hivatalban, a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási intézményeinek vezetői.

Az ország több pontjából, összesen nyolc intézmény képviselője jött el, hogy a számos szempontból változásokkal teli tanév derekán aktuális kérdésekről beszéljenek a fenntartó, Hajdúdorogi Főegyházmegye illetékeseivel.

Czövek Éva az oktatási hivatal vezetőjének köszöntője után Seszták István főhelynök atya gondolatait hallhatták a résztvevők. Felszólalásának első fele nagyböjthöz is igazodva lelki táplálékként szolgált. István atya, mint mondta, a vezetői feladat egyfajta teremtői munkálkodás, mégpedig a Jóisten teremtő munkálkodásának a része, és elsősorban azért, mert ezzel valami új megalkotása a cél.

„Nagyon fontos, hogy ez az új – krisztusi és evangéliumi értelemben – nem a réginek a megsemmisítése, nem a réginek az eltörlése, hanem sokkal inkább a régi beteljesítése. Ez nem jelent mást, minthogy a régit folyamatos értelemmel kell felruházni, folyamatos jelentéssel kell megtölteni, beleadva szívünket. Ez jelenti a vezetői feladatvállalást, ami különösen vonatkozik a köznevelési intézmények vezetőire. Óvodáinkban, iskoláinkban a vezetők, lelkivezetők Istennek, Krisztusnak teremtői munkáját végzik. Értelmet, küldetést adnak a megkezdett munkának.” – hangsúlyozta István atya. Hozzátette: mindannyian az Isten munkatársai vagyunk, ezért is kell észrevenni a munkatársakban a jó szándékot, a partnerséget, ettől lesz igazi család az oktatási közösségünk is.  

Főhelynök atya rövid tanításának végén a nagyböjt, húsvét értelmére is rávilágított. Igaz, mint mondta, nehezen lehet a legnagyobb misztériumot megfogalmazni, de az biztos, hogy a húsvét nagy tanulságot igyekszik átadni nekünk. Krisztus tanítványai szinte újjászülettek, megértették önmagukat, felismerték feladataikat azáltal, hogy megélték a feltámadást.

„Komoly, felelősséggel bíró döntéseket gyakran meghozni kényszerülő személyeknek érezni kell, hogy a feltámadt Krisztus, húsvétnak a folyamatos fénye segít az életben rátalálni az igaz útra, a feladatok megtalálására.” – zárta gondolatait Seszták főhelynök atya, majd az idei év, illetve a 2020/21-es tanév egyik legnagyobb eseményéről tájékoztatta az intézményvezetőket.

2020. szeptember 13-20 között rendezik meg Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek három éve tartanak az előkészítő munkálatai és most már a konkrét programok is nyilvánosak. István atya szerint a világméretű esemény célja az, hogy nyolc napon keresztül mindenki be tudjon abba az érzésbe kapcsolódni, hogy milyen katolikusnak lenni.

Ennek megfelelően főhelynök atya abban bízik, hogy minél több oktatási intézményünk bekapcsolódik a különféle programokba, melyekről www.iec2020.hu weboldalon keresztül folyamatosan lehet tájékozódni. A kongresszus egyik kísérőrendezvénye lesz a Műcsarnokban látható Ikon-Másképp kiállítás, ami olyan módon mutatja be a magyar görögkatolikusságot, amihez fogható eddig még nem volt. Augusztus 5-től október 5-ig látogatható a tárlat, így érdemes például osztálykirándulásokat is erre az időszakra szervezni.

Minden, hangsúlyozottan minden egyes program regisztrációhoz kötött, az intézmények számára könnyítés, hogy május 31-ig elég egy e-mail címről, az adott intézmény nevét regisztrálni és azt, hogy hány fővel vesznek részt az eseményen. Május 31. után azonban már csak a csoportos regisztrációt fogadják el, ahol egyesével kell a csoport tagjainak nevét feltüntetni.

Szeptember 13-án a nyitó szentmise a római katolikus elsőáldozásra váró gyermekek számára egy elsőáldozási lehetőség, a mi püspökeink egyházunk hagyományára hivatkozva azonban azt javasolják, hogy a görögkatolikus gyermekek ne ezen az eseményen részesüljenek elsőként az Eucharisztiában. Ettől függetlenül István atya arra buzdított mindenkit, hogy minél többen vegyünk részt a Puskás Arénában megrendezett szentmisén.

Két, nagyszabású görögkatolikus Szent Liturgia is a program része. Az egyik szeptember 14-én, szent kereszt felmagasztalásának ünnepén lesz 10 órától a Rózsák terei RÓMAI KATOLIKUS templomban, amely méreteit tekintve nagyobb, ezért több ember befogadására alkalmas, mint a mellette található görögkatolikus.

Szeptember 16-án, szerda délután 16:00-tól pedig Aranyszájú Szent János liturgiáját végzik a Szent István bazilikában mások mellett ötven görögkatolikus püspök jelenlétében, hiszen a NEK sajátos görögkatolikus vonatkozása lesz az európai görögkatolikus püspökök tanácskozója a Metropólia szervezésében.  

A NEK szervezői a fiatalokról sem felejtkeztek el, számukra szeptember 18-án, pénteken a Papp László Sportarénában lesz ifjúsági találkozó a Forráspont események mintájára.

És, ha már ifjúság. István főhelynök atya külön kiemelte, hogy a kongresszus előkészületének jegyében zajlik majd a tavaszi ifjúsági lelkigyakorlat Máriapócson, illetve a nyári gyalogos zarándoklat, ami rendhagyó módon Budapestről indul majd.

István atya mondandóját az intézményi fejlesztésekkel zárta, kiemelve az óvodai fejlesztéseket, hiszen 2019 őszétől már Budapesten is közösségre találhatnak a görögkatolikus identitású szülők gyermekei, az Örömhírvétel Óvodában. Újabb jó hír pedig, hogy Szigetszentmiklóson és Dunakesziben pedig előrehaladott tárgyalások zajlanak annak érdekében, hogy a Hajdúdorogi Főegyházmegye óvodát tarthasson fent.

VEZETŐ HÍREK
Szent István ünnep zarándoklat

Az Istenszülő elszenderülése

Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szent István ünnep zarándoklat

Az Istenszülő elszenderülése

Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent István ünnep zarándoklat
Szent István ünnep zarándoklat
 
Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
Állásajánlat - szakács munkakör betöltésére
Állásajánlat - szakács munkakör betöltésére
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle augusztusi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle augusztusi száma
 
Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándokl...
Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándokl...
 
A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja
A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja