A görögkatolikus vértanú püspök 1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón, Kárpátalja Máramaros vármegye rahói járásának községében.
Apja vasúti tisztviselő volt. A négy osztályos elemi iskola után a Huszti Állami Reálgimnáziumban tanult, ahol 1930-ban kitűnő eredménnyel végzett. Ezt követően Rómába mehetett teológiát tanulni. 1930-1934 között a római Collegium Germanicum Hungaricum növendéke, majd 1937-ig a Collegium Russicum diákja volt. Egyetemi tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte. 1936-tól felszentelt pap, 1944. szeptember 24-én az ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök püspökké szentelte. A szovjet Vörös Hadsereg bevonuláskor már ő állt az egyházmegye élén.
A sztálini vallásüldözés idején – amely Ukrajnában a görögkatolikus egyház megszüntetésére, az ortodox egyházba való beolvasztására irányult – fontos alakjává vált az ezzel szembeni békés ellenállásnak. Határozottan elutasította az együttműködést a hatalommal, kitartásra és egységre szólította fel az egyházi rend tagjait és a híveket. Emiatt 1947-ben az ukrán államvédelem különös kegyetlenséggel meggyilkolta: a lavkai templom felszenteléséről hazafelé tartó püspök lovaskocsiját katonai teherautóval legázolták, majd a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A főpap nem halt meg, de súlyosan megsérült, és beszállították a munkácsi kórházba. Itt – bár a főorvos a hatóság fenyegetései ellenére igyekezett gondosan kezelni – egy óvatlan pillanatban szovjet ügynökök egy álruhás „nővér” segítségével, injekciós tűvel megmérgezték. A püspök halála a november 1-jére virradó éjszakán állt be. A halálesetet vizsgáló orvosi jelentés a halál okaként agyvérzést állapított meg.
A merénylet célja a hívők megfélemlítése és az egyház szétszélesztése volt. A püspök halálát követően a görögkatolikus egyházat hamarosan megszüntették.
A püspök 1947. november 4-i temetése gyásznap volt egész Kárpátalja számára. Az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el, földi maradványait később az egyik mellékoltár közelébe helyezték át. 2011. június 27-én II. János Pál pápa Lembergben 1,5 millió zarándok előtt főpapi miséje keretében boldoggá avatta Romzsa Tódor vértanú püspököt. Ő a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye és egyúttal Kárpátalja első szentje.