Ökumenikus igeliturgián emlékeztek II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára

Ökumenikus igeliturgián emlékeztek II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára

2021-08-18 16:05:44
Szerző: Szirák Sára, fotó: Ősz Attila / Tiszántúli Református Egyházkerület
Debrecen
Augusztus 17-én, kedden délután ökumenikus igeliturgia szerint emlékeztek meg a Debreceni Református Nagytemplomban II. János Pál pápa debreceni látogatásának harmincadik évfordulójáról.

A gyülekezetet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntötte elsőként: „oh, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek, csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor”, majd a 42. zsoltár csendült fel a Debreceni Helyőrségi Zenekar közreműködésével.

Az ünnepi alkalom kezdetén részletet hallhattunk Kocsis Elemér II. János Pál pápa köszöntő beszédéből Győri Zsófia, és a Szentatya református Nagytemplomban elhangzott homíliájából Molnár-Tamus Viktória tolmácsolásában. A kollektát Beszterczey András nagytemplomi lelkész mondta el, az igeolvasás szolgálatát az 1Kor 12, 12-26 alapján Bereczki Lajos baptista lelkipásztor, az evangéliumolvasás szolgálatát a Jn 17, 20-26 alapján pedig Krakomperger Zoltán plébános látta el, majd az egyházi vezetők beszédei, köszöntői következtek.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita visszautalt a Krakomperger Zoltán által felolvasott igeszakaszra, ahol Jézus imáját hallhattuk. „Jézus sokat imádkozott az Atyához, nemritkán az egész éjszakát így töltötte. (…) A ma hallott evangéliumban egy hosszú imát találunk: ez az úgynevezett főpapi ima, ahol Jézus az Atyához könyörög - értünk. A legfontosabb gondolata: az egység, hogy mind egyek legyünk. (…) Jézus azért jött a Földre, hogy megváltson bennünket: minél inkább él bennem az egységre való törekvés a Jézus Krisztussal, annál inkább él bennem a vágy a testvérekkel való egységre is” – mondta.

Az istentisztelet végén került sor a koszorúzásra, az emlékező, ünneplő gyülekezet együtt vonult át az Emlékkertbe. Harminc éve, 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa egyháztörténelmet írt, amikor személyesen helyezte el a protestáns gályarab prédikátorok emlékoszlopán a kiengesztelődés koszorúját. Ma az oszlop talapzatán egy bronzkoszorú emlékeztet bennünket a felekezetek közötti megbékélés és ökumenikus közeledés e fontos pillanatára. Emlékezve a három évtizeddel ezelőtti történelmi jelentőségű koszorúzásra, augusztus 17-én, a Debreceni Református Nagytemplomban megtartott ökumenikus igeliturgia után ismét megkoszorúzták a gályarabok emlékoszlopát. Az egység jeleként egy, közös koszorút helyezett el Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus elnök-püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Fekete Károly református püspök.

A teljes beszámolót a Tiszántúli Református Egyházkerület weboldalán olvashatják el.

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon

Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhetsz az idei táborba!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon

Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhetsz az idei táborba!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
 
Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...
Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...